A magyar kalapács meghódította Trentót

A világ összes röplabdázója arról álmodik fiatal korában, hogy Olaszországban az élvonalban játszhasson, s ez nem véletlen, hiszen a földkerekség legerősebb bajnokságába még olimpiai bajnokok sem könnyen kapnak meghívást. Ebben a káprázatos sorozatban már évek óta szerepelhet két magyar játékos – Kántor Sándor és Mészáros Dömötör. A legnagyobb ígéretek között számon tartott Mészáros egyre nagyobb elismertségnek örvend Trentóban, a fiatalok sorban állnak az aláírásáért, és az edző, Bruno Bagnoli lassan rá építi a jövő csapatának tartott együttest.

- Röplabda -

TRENTO. Még alig voltunk túl a női kézilabda-világbajnokságon, az osztrák–magyar mérkőzés izgalmain, amikor egy jól ismert arc mosolygott rám a csarnokban.
– Ez sima volt – jegyzi meg a 36-33-as magyar győzelem után mosolyogva Mészáros Dömötör, aki a délutáni edzésről sietett az 5–8. helyért rendezett helyosztóra, s nem láthatta az első félidő izgalmait, amikor bizony az ellenfél néha öt-hat góllal vezetett.
– Trentóban ennyire nem érdekli az embereket a sport, vagy csak a kézilabdára nem vevők a szurkolók? – kérdezem a válogatott röplabdázót a meglepő érdektelenség láttán.
– Jöjjön ki vasárnap, amikor az Anconával játszunk itthon, majd meglátja, egy tűt sem lehet leejteni a csarnokban!
Valóban döbbentes változást láthatok. Másfél órával a mérkőzés előtt megkezdődik a ráhangolás, az utánpótláscsapat játékosait köszöntik a vezetők, a hangosbemondó pedig olyan elánnal konferálja be a pályára lépőket, mintha már a várt mérkőzés szereplői érkeznének. Aztán lassan ők is sorra kerülnek, következik a bemelegítés, és hangorkán fogadja a kedvenceket.
– Ma valószínűleg nem fogok játszani, az orosz Gorjucsev szerepel a helyemen, mert kisebb térdsérülésem van, és pihentetni akar az edzőm – magyarázza Mészáros.
Nem tagadhatom csalódottságomat, s ugyan nem túl sportszerű, de azért szurkolok, hogy az orosz játékos ne teljesítse az edző elvárásait, aki így talán mégis pályára küldi a magyar ütőt. Az első szettben nem is megy Gorjucsevnek, de a csapat nyer, csakhogy az orosz játékos a második játszmában sem él a lehetőséggel, így eljön Mészáros pillanata, hiszen a vendégek kiegyenlítenek. Jól is játszik, nyolc lehetőségéből hatot beüt, egyszer sikeresen sáncol, ám ez is kevés a fordulathoz, meglepetésre átveszi a vezetést az ellenfél.
Fütyül a közönség, hiszen nem ezért jött. S ekkor következhet Mészáros nagy mutatványa. A negyedik szettben kétszer is fogadhatatlanul szervál, a szurkolók tombolnak, a hangosbemondó hosszan elnyújtva üvölti a nevét, majd a hátralévő időben bombaerős nyitásaival még háromszor kergeti a vendégjátékosokat az őrületbe, végül a csattanót ki más adhatná meg, mint a magyar játékos, aki az első mérkőzéslabdát beütve győzelemhez segíti a csapatot.
Az edző a nyakába borul, a szurkolók ünneplik, persze a dicsőség nem csupán az övé, az egész együttest megilleti. Alig tudunk szót váltani, annyian vadásznak az autogramjára, így abban maradunk, hogy átöltözik, és utána nyugodtan beszélgethetünk.
Amíg a lelátón ücsörgök, előkerül a Trento másik magyar származású sztárja, a jugoszláv válogatottal olimpiai és Európa-bajnoki címet nyerő center, Mester Gyula.
– Milyen csapattárs Döme? – érdeklődöm nála.
– Jó, bár időnként nem könnyű eset, mert mindig magyarul akar beszélni, és meccs közben, amikor a többiek olaszul szólnak hozzám, néha összezavarodom – meséli Mester Gyula. – Amúgy sem könnyű megérteni, mert rettenetesen hadar. De nagyon rendes srác.
– Hogyan érzi magát Trentóban?
– Az egyik legjobb barátom, Szlobodan Boskan is itt van, egy házban lakunk, gyakran összejárunk, bár ez az egész csapatra jellemző. Itt, Trentóban ugyan nem könnyű elmenni szórakozni, mert mindenki ismer bennünket, s ha a következő alkalommal gyengébben játszanánk, akkor arra fognák az emberek. Ezért időnként átmegyünk Bolzanóba, ami ötven kilométerre van, és ott már nem kell arra figyeljünk, ki lát bennünket.
Mester közben elbúcsúzik, mert Boskan és a barátnője is várja már. De nem unatkozom sokáig, hiszen Mészáros is megérkezik.
– Itt hamarosan bezárnak, de menjünk el vacsorázni, mutatok egy klassz helyet! – mondja alig érthető hadarásával.
Az étterem valóban tipikus olasz pizzéria. Már a bejáratnál megállítják Mészárost, majd egy ifjú mutatja be a barátnőjének, aki láthatóan boldog ettől. A belső teremben már együtt a csapat, mindenki a feleségével, kedvesével várja a vacsorát. Aztán néhány perccel később Mészárossal viccelődnek, amikor a pincér elsőként a parfét hozza neki, s ő már az előétel előtt ráveti magát.
– Rendesek a srácok, sokkal könnyebben befogadtak, mint korábban Padovában, ahol soha nem éreztem jól magam – magyarázza Trentóban legismertebb honfitársunk. – A hazai meccsek után mindig itt jövünk össze, de máskor is gyakran járunk együtt szórakozni. Persze Padovában a magyar szó is nagyon hiányzott. Nekem roppant fontos, hogy a barátnőm, aki most éppen Budapestre utazott, többnyire itt van velem, ráadásul a Gyulával is magyarul beszélgethetek.
Majd büszkén meséli, hogy egy hatalmas lakást kapott a klubtól, továbbá egy Alfa Romeót, amely mellett vett magának egy BMW-t is, hogy a hazautazáskor minden könnyen beférjen az autóba.
– Az edző ugyan nem túl kíméletes velem, ha mások bajlódnak sérüléssel, őket lazábban felmenti az edzések alól, nekem viszont mindig azt mondja: nem baj, eddzél! A térdemet most is kezeltetni kell, de mellette persze folyamatosan edzek. Azért láthatóan egyre jobban rám építi a csapatot, és erre büszke vagyok. Lassan elérem azt az elismerést, amit a már Cuneóban játszó Kántor Sanyi kivívott. Őt és Veress Pétert Triesztben rendszeresen felhívom telefonon. Örülök, ha jól megy nekik, kivéve, ha éppen ellenük játszom. Azt hiszem, kezdem elérni, amire korábban csak vágyakoztam. Persze annyi tervem van, hogy még csak az elején járok az álmok valóra váltásának.