– Hány Barbie-ja volt? Vagy inkább így: hiába kapta otthon a babákat, a kisautók kötötték le?
– Pontosan az utóbbi történt. Egészen kicsi korom óta csak műanyag dzsipekkel játszottam az udvaron. Már akkor egyértelművé vált a szüleimnek, hogy ebből lesz valami, mondjuk autósport. 2013-ban édesapám aztán kivitt a Red Bull-ringre, akkor láttam először versenyautókat élőben a Suzuki Kupán. Odamentem az Európa-bajnok Kiss Norberthez, hogy ki szeretném próbálni az autóját, és azt kértem: „Légy szíves, taníts meg!” Igent mondott. Novemberben tényleg el is kezdtek engem oktatni, havon, esőben, mindenhogy.
– De hát 12 éves volt akkor! Mi köze volt az autóversenyzéshez addig?
– Semmilyen. Akkor és ott ültem először volánnál, Norbi autójában, majd nemsoká beneveztek engem a Suzuki Kupába, onnan került képbe került az Audi.
– Suzukiban volt egy hármas bukfence a második versenyévében. Nem rettent meg ettől?
– Áh, csak a szüleim, mivel éppen ott ültek a lelátón, ahol a baleset történt. Pár méterre. Nekik nem volt kellemes nézni. A mentősök közben mutogatták, hogy mi lehet a bajom, aggasztó lehetett, ami a videókon is látszik. Elveszítettem az eszméletemet, kellett egy idő ahhoz, hogy kiszedjenek a kocsiból. De nem akartam feladni. Ez akkor tényleg egy „kő” volt, hogy én komolyan autóversenyző szeretnék lenni: nem adom fel! Egy héttel később megnyertem a kupát.
– Ön most 17 éves. Iskolába jár, vagy ez esélytelen?
– Magániskolára váltottam. Eddig amerikai suliba jártam az angol meg a sport miatt, aztán letettem az angol felsőfokú nyelvvizsgát, de most, hogy az Audi kötelékébe tartozom már második éve, a németet szeretném. A németek örülnek, ha az ő nyelvükön szólalok meg.
– Zárt karosszériájú autóban versenyez, most már a GT-osztályban. A közvélemény előtt ismert, hogy a Forma-1-ben a pilótáknak úgy kell ismerniük az autót, mint a tenyerüket, hogy szót értsenek a szerelőkkel. Az ön szériájában, ahol minden autó ugyanolyan, ez mennyire van így?
– Nagyon össze kell nőnünk. A legfontosabb, hogy a bizalom legyen meg, ne kelljen azon aggódni, hogy mindenki elvégezte-e a munkáját. Nehéz olyan embereket találni, akiknek elég egyszer elmondani, hogy mit csináljanak, és végre is hajtják, de ebben az Audi nagyon profi. A gyár akadémiáján eléggé belementünk a szakmai részletekbe: az egyik teszten például az történt, hogy letakarták a szélvédőt, nem láttam, hogy ki mit csinál az autón, aztán kiküldtek két körre, majd meg kellett mondanom, milyen változást tapasztalok. És bizony el kell mondanom, mi történt a lengéscsillapítóval vagy az autó hasmagasságával. A tudást vissza is ellenőrzik, és baj, de a jó is, hogy bármit jól csinál az ember vagy rosszul, annak azonnal híre megy. Nem lehet hibázni, mindig a maximumon kell teljesíteni.
