- Labdarúgás -
Ha jól tudom, most ünnepli először külföldön a karácsonyt.
– Feleségem, Mónika nyolc hónapos terhes, és az orvosok nem ajánlották a repülőutat, míg autóval 12 órába telne, amíg hazaérnénk Pécsre. Így Berlinben várjuk a már két és fél éves Palika öccsét, Marci születését, aki Mónika szerint többet „focizik”, mint bátyja. Vagyis mozgékony gyerek lesz ő is, s most már nagyon úgy tűnik, kell vennem egy futballpályát... Az ünnep különben úgy telt el, ahogyan szokott, a szűk család együtt töltötte a szentestét, szüleim és öcsém meglátogatott minket, csak a nagyszülők és a rokonok hiányoztak. Őket csak nyáron láthatom.
– A program a jövő évi világbajnokság miatt idén ősszel nagyon összesűrűsödött. Hogyan értékeli a válogatottban és a klubjában nyújtott idei teljesítményét?
– A válogatottban csak kiegészítő ember voltam, szereplésünk lehetett volna jobb és rosszabb is. A lényeg sajnos egy mondatban összefoglalható: idén sem értünk el semmit... A Herthában az új játékrendszer miatt csak cserejátékosnak számítottam a szezon elején, de amióta a megsérült Sebastian Deisler helyén játszom támadó középpályást, nem kaptunk ki: hatszor győztünk, három döntetlent értünk el. Szerintem jól játszottam, rúgtam sorsdöntő gólokat, de nem „szállok el” magamtól, mert tudom, miben kell még fejlődnöm.
– Ezek szerint, ha Deisler nem sérül meg, akkor nem kap ennyi lehetőséget?
– Lehet, mert addig csak akkor játszottam, ha az edzőnk néhány játékost pihentetett. De így sem panaszkodhatok, hiszen többen még a kispadon sem kaptak helyet, sőt, a német válogatott Dariusz Wosz Deisler miatt igazolt vissza Bochumba, mert nem akart másodhegedűs lenni. Én mindig azt mondogatom magamban: amíg a saját értékrendem szerint beférek a csapatba, addig eszembe sem jut, hogy elmenjek Berlinből. Nehézségek persze mindig vannak, a remekül sikerült tavasz után például úgy jöttem vissza, hogy szuperszezonnal rukkolok elő, erre tessék: az új igazolások miatt csak kispados lettem, ráadásul Deisler és Marcelinho is kitalálta, hogy a középpályán szeretne játszani. Nem szabad elfelejteni, én egy Pécsről jött magyar srác vagyok, aki már csupán ezért is hátrányba kerül egy belga, brazil vagy jugoszláv játékoshoz képest. Mert a magyar futball megítélése most olyan külföldön, hogy ha egy azonos képességű magyar vagy jugoszláv futballista közül kell választani, akkor mindig utóbbit kap lehetőséget. Ezért is nagy szó Lisztes Krisztián brémai szereplése – gyakorlatilag mi ketten számítunk a magyar mezőnyjátékosok reklámozóinak Németországban.
– Király Gábor sérülés miatti kiesése mekkora hátrányt jelentett a Hertha számára?
– Ha az utolsó fordulóban ő véd a St. Pauli ellen, nem játszunk döntetlent, és ugyanannyi pontunk van, mint a Bayern Münchennek. Nyugodtan kijelenthetem: Gabi klasszis kapussá érett, s ha nem hosszabbítana szerződést Berlinben, azonnal tíz sztárklub jelentkezne érte.
– Visszatérve a válogatottra: eljött az idő: Halmai Gábor és Illés Béla visszavonulása miatt ön lehetne a Gellei-csapat vezéregyénisége...
– Minden erőmmel azon vagyok, hogy átmentsem a Herthában nyújtott formámat, és meghatározó játékos legyek mindkét csapatban. Szeretem, ha nagy a tét, ha nagy az elvárás, különben is, a válogatottnál most új mag alakul… A válogatottság számomra nagy megtiszteltetés, nem akarok lemondani a címeres mezről, de egyszer, éppen hazautazás előtt Palika megkért, ne menjek el, vegyem le a kabátomat – akkor bizony eszembe jutott, válogatott nélkül több időm jutna a családomra...
– Hatodik évét kezdi a Herthában, mennyit fejlődött futballistaként, és miben változott emberként?
– Magánemberként ugyanolyan vagyok, mint mielőtt kijöttem, természetesen a futballnak rendelem alá az egész életemet. Igaz, ez itt könnyebben megy, hiszen Berlinben még az utánpótláscsapatok is kifogástalan körülmények között készülhetnek. Játékosként viszont sokat fejlődtem, „felszedtem” négy kilogramm izmot, és megtanultam használni a testemet a labdáért vívott harcban. Szó szerint, hiszen még edzésen is szájon vágják az embert, úgyhogy kénytelen vagyok könyökkel is küzdeni. Gyorsultam gondolkodásban is, mert már akkor tudnom kell, hová passzolom a labdát, ha még nincs is nálam. Ezért is fontos, hogy az edzésekre maximálisan készüljek fel, mert ha nem, aznap vesztettem, és korántsem biztos, hogy játszom a hét végén. Éppen a napokban gondoltam végig, hogy a fiatal játékosok közül csak Gábornak és nekem sikerült megragadni a Herthában. El kell keserítenem mindenkit, ez egyáltalán nem álomvilág, csak a tárgyalások befejezéséig...
– Mi a véleménye arról, hogy Muszbek Mihály, a Magyar Labdarúgóliga igazgatója nyilvánosság előtt elmondta: ön 320 millió forinttal a legjobban kereső magyar játékos.
– Ennyit csak akkor keresnék, ha megnyernénk a Bundesligát, a Német Kupát és jól szerepelnénk a Bajnokok Ligájában. De ez is csak bruttó összeg lenne, amelynek 54 százalékát azonnal befizetném adóként. Otthonról egyébként egyre érdekesebb híreket hallok magamról, például azt, hogy 350 milliós villát építek, sportszereket csempészek, és biztosan sokan emlékeznek még arra, hogy az egyik válogatott meccs előtt éjszakázással vádoltak. Ez az ügy ott tart, hogy már azzal vádolnak: akkor voltam az egyik pesti szórakozóhelyen, amikor Pécsett aludtam szüleimnél. Ezekről a pletykákról egyébként csak Budapesten értesülök, Pécsett nem, ezért eldöntöttem: ha hazaköltözöm, nem fogok a fővárosban lakni.
– Az öltözőn belüli hierarchiában milyen pozíciót vívott ki magának?
– A vártnál jobb Bajnokok Ligája szereplés sok játékosra felhívta a nagy klubok figyelmét, engem a Bayern München hívott, és azóta a játékostársak elismernek, szeretnek – bár az öltözői hangulat így is hűvösebb, mint otthon. Ez persze azzal magyarázható, hogy itt valóban kenyérharc folyik, 27 játékosból csak 18 tud jól keresni.
– Apropó: miért nem fogadta el a Bayern ajánlatát?
– Mert játszani akartam, és Jeremiest vagy Effenberget kellett volna kiszorítanom a csapatból. Azt pedig gyorsan megtanultam, hogy a német válogatottakkal nem lehet versenyezni. Bár anyagilag sokkal jobban jártam volna, már nem foglalkozom ezzel a témával, és állítom: nem okozott törést a pályafutásomban, hogy Berlinben maradtam.
– Az újságok akkoriban is a nevével voltak tele, miként most is kitűnőnek mondható a sajtója.
– Annyira nem érdekel a média véleménye, mert itt, Németországban az az általános, hogy valakiről vagy nagyon rosszat, vagy nagyon jót írnak az újságok, középút nincs. Persze, a feleségem albumot csinál az újságkivágásokból a gyerekeknek, mert annak idején én is sokszor merítettem abból erőt, hogy az apuról szóló cikkeket olvasgattam. Én meglennék a népszerűség nélkül is, mert nem ezért választottam ezt a sportágat, hanem magáért a játékért és a győzelemért. Azt persze nem tagadom, jólesik, ha egy öregúr odajön hozzám a benzinkútnál, és megveregeti a vállam. A góljaim után különösen sokan ismernek fel, ami megint csak aput igazolja, aki azt mondta korábban: nem elég, ha jól játszol, fiam, gólokat is kell lőnöd ahhoz, hogy elismerjenek.
– Végig tanúja lehetett annak, hogyan lesz egy „iparos” kiscsapatból Németország egyik leggazdagabb klubja. Milyen tapasztalatokat szerzett, amit esetleg pályafutása befejezése után is hasznosíthat?
– Amikor Berlinbe kerültem, egy egyszerű lakás volt a klub irodája, ahol három-négy munkatárs dolgozott. Most már kétszáz alkalmazottja van a klubnak, ami pontosan jelzi a fejlődés mértékét. Egy ilyen folyamat átélése egy pályafutás során nem megfizethető élményekkel gazdagít, még akkor is, ha egyértelműen kiderült számomra: elsősorban pénzre van szükség a jó futballhoz. Ugyanakkor érteni kell a milliók elköltéséhez is, ami, sajnos, Magyarországon komoly problémát jelent néhány klubnál...
– Fél évtizede annak, hogy nem éli velünk a magyar futball szürke hétköznapjait és nem tanúja néhány hihetetlen történetnek. Berlinből nézve változott-e a magyar futball?
– A német és a magyar futball közötti különbséggel akkor szembesültem igazán, amikor otthon megnéztem egy Pécs–MTK mérkőzést. A játék nagyon lassú volt, értelemszerűen akcióból sem láttam sokat, azt hittem, az én szememmel van a probléma. Miközben a Bundesligában akkora az iram, hogy a szurkolók számára még egy 0-0-s mérkőzés is lehet szórakoztató, ami után újra kiülnek az emberek a lelátóra. Az biztos, hogy a magyar játékosok technikailag képzettek, de azért nem tudnak gyorsan játszani, mert egészen egyszerűen koncentrálni sem tudnak megfelelően. A különbség sajnos évről évre nő, aminek az az oka, hogy az „erősebb kutya”-effektus alapján a sok jó játékos közül valóban a legjobbak léphetnek pályára. A magyar futball helyzetét az edzők képzésével és az utánpótlás fejlesztésével lehetne elsősorban javítani, de különösen fontos a most elindult stadion-újjáépítési program, ami a futball környezetét teszi vonzóbbá mindenki számára.
– Egy sporthetilapban hétről hétre kommentálja a Bundesliga eseményeit. Ez azt jelenti, hogy pályafutása befejezését követően kipróbálná magát a médiában is, vagy ez csupán kedvtelés?
– Ez nem jelent semmit, mert csupán a véleményemet mondom el az újságnak. Az biztos, újságíró nem szeretnék lenni. Hazaköltözésem után legszívesebben egy utánpótlásközpontot vezetnék, de persze csak akkor, ha egy szponzor mellém áll, mert egy ilyen kezdeményezést sokak meggyőződése ellenére még én sem tudnék finanszírozni. Gondolkodtam azon is, hogy lehetnék az NB I-ben bajnokesélyes Pécs menedzsere is, de az is előfordulhat – ebben Mónika is támogat –, hogy veszünk egy tanyát, és például lovakat tartunk. Legalább nem kell attól félni, hogy ők valamit elnyerítenek...
Vlagyimir Putyin
Putyin csak játszadozik Donald Trumppal?
