Uram, segíts, hogy megértsem!

Faragó Tamást – a bemutatását ezúttal talán mellőzhetem – csodabogárnak tartják. Általában ez a titulus jár azoknak, akik nem úgy viselkednek, ahogyan „illik”, cselekedeteiket nem a környezet elvárásai és visszajelzései motiválják, azt teszik, amit a saját törvényeik diktálnak számukra.

-VÍZILABDA-
A női vízilabda-válogatott kapitánya, Faragó Tamás mégis nagyon különbözik a meg nem értett, frusztrált, befelé forduló különcöktől, mert zseni, mert olimpiai, világ- és Európa-bajnok, és mert egyébként elbűvölően kedves, jó kedélyű, karizmatikus egyéniség. Nem lehet rá komolyan haragudni, nem lehet figyelmen kívül hagyni, így aztán a kiközösítés veszélye nélkül lehet különc.
Az újságírók például azért kedvelik, mert a nyilatkozatai is olyanok, mint a személyisége: egyediek, energikusak, zabolátlanok, érdekesek, őszinték, ironikusak és néha önironikusak. Emlékszem, június végén ott ült a margitszigeti Thermál Hotel egyik előadótermében, mint az újdonsült Európa-bajnoki aranyérmes női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya. Sajtótájékoztató volt, valaki azt mondta, most átadja a szót Faragó Tamásnak és Kemény Dénesnek. Faragó nem kezdett el köszönetet mondani az Árpád-házi királyoktól kezdve a felmenőin, a nevelőedzőjén, a szellemi mentorán át az uszodát fertőtlenítő személyzeten keresztül mindenkinek, hanem flegmán közölte: „Nekem nincs mondanivalóm.”
A saját magyarázata szerint: „Az öntörvényűségem talán abban nyilvánul meg, hogy nem hasonlítok és nem is akarok hasonlítani a tömegre. Miután más vagyok, ezért lehet úgy is fogalmazni, hogy öntörvényű.”
Jóllehet karrierjét sokan irigylik, Faragó nem törtető típus. „Beláttam azt, hogy minden úgy jó, ahogy megtörténik” – mondja.
Jómagam azt gondolom, hogy ez a filozófiája nyilvánult meg a nyáron Fukuokában, a világbajnoki döntőben. Vertek bennünket az olaszok, a helyzet egyre reménytelenebb volt, de Faragó nem toporzékolt a parton. Nem tehetetlen volt, hanem legbelül nyugodt, mert tudta: ő megtett mindent, a lányok is, és ha vereség a vége, akkor annak úgy kell lennie.
A nyári sikerek – Eb-arany, vb-ezüst – után a pólós hölgyek egyre-másra tűntek fel különböző rendezvényeken, gálákon, tévés show-műsorokban. Úgymond „eladhatóvá váltak a médiában”. Faragó nem ment, mert „én úgy érzem, hogy ez nem is meghívás, inkább hakni, olcsó népszerűségszerzés, amire, azt hiszem, nekem nincs szükségem. A dolognak súlyos ára van, az emberek elhasználódnak. Legfeljebb csak az úgynevezett tévés sztárok és a kiötlőik gondolják azt, hogy ők sztárok, valójában a szerepük szerint pojácák. Ha úgy gondolnám, hogy mondjuk a pályafutásom, a tapasztalataim által olyan helyzetben vagyok, hogy meg kell nyilvánulnom a nagyközönség előtt, akkor inkább egyetemi klubokba mennék, miként a hetvenhatos olimpia után.”
Faragó Tamásnak az idén hármas ikrei születtek – név szerint Emma, Berta és Tamás –, nem csoda hát, ha egész nyáron majd szétvetette az öröm.
„Ez Isten ajándéka számomra. Bár a sportban rengeteg sikert értünk el, egy pillanatra sem felejtettem el, hogy ennek az évnek a legnagyobb adománya ez a három gyermek” – magyarázza.
A kicsik egészen új dimenziókat nyitottak meg Faragó gondolkodásában.
„Talán az a legfontosabb, hogy az efféle áldás közelebb viszi az embert ahhoz, hogy bizonyos dolgokat megértsen a világból. Azt mondják, az alapvető intelligencia kilencven százaléka egyéves korig kialakul. A gyerekeimen látom azt, hogy ez az intelligencia elsősorban spirituális fogalom. Nagyon szerencsés az, akinek ez alatt az egy év alatt úgy fejlődik ki a lelke, a szelleme, hogy lehetővé teszi bizonyos dolgok befogadását. Már korábban rájöttem, de talán ebben az évben fogalmazódott meg bennem igazán a következő: a materialista gondolkodás azt mondja: tudom, tehát hiszem; a lényeg ellenben az, hogy ha hiszem, megtudhatom. Futás közben nagyon sokat elmélkedem, és a múltkor az jutott eszembe, hogy az ember a különböző könyörgései és imádságai között mennyire ritkán mondja ki azt: Uram, segíts, hogy megértsem! Pedig ez az egyik legfontosabb dolog az életben. Ezért igyekszem tudatosan úgy nevelni a gyermekeimet, hogy a lelkük fel legyen készítve arra, hogy megtudhassák.”
Kétségtelen, hogy Faragó Tamás vallásos, pontosabban hívő ember, s ennek a fogalomnak a jelentését szerinte nem megmagyarázni kell, hanem megélni. Erre az egyik alkalom a mai este.
„Úgy karácsonyozunk, ahogyan az a keresztény világban és a keresztény Magyarországon illik. Sok-sok előkészület mellett szenteste megvalósítjuk mindazt, amiről egy évvel korábban álmodni sem mertünk. A karácsony olyan pillanata az életnek, amikor az ember akaratlanul meghatódik. Ha ehhez társakat is talál, ráadásul nem is akármilyen társakat, hiszen három pici gyerekről van szó, akkor az a fajta boldogság, amely felé mindenki törekszik, megvalósulni látszik. A karácsony magában hordozza azt az ártatlanságot, amely elsősorban a kisgyermekek arcán tükröződik.”