– Hányadik vagyok, aki a kisbabát váró Lunde helyére szerződtetett horvát válogatott Grubisic szombati keresztszalag-szakadása óta felveti: adódik, hogy Pálinger Katalinnak kellene visszaállnia a győri kapuba?
– Nem az első. Mint ahogyan ebben a szezonban sem először merült fel a nevem, de attól még, hogy esetleg többen is gondoltak, gondolnak erre, én magam nem. Amikor befejeztem, tudatosan döntöttem.
– Ez nem vitás. A kérdés az, végérvényesen, visszavonhatatlanul is döntött-e.
– Hát, igen.
– Azért ez az igen előtti hát mintha hagyna egy rést a kiskapun, de lépjünk tovább. Mekkora teher egy kapus számára a tudat, hogy történjék bármi, egyedül kell védenie, nem betlizhet, nem sérülhet meg? Ön igazán hivatott erre válaszolni, hiszen Farkas Andrea ujjtörése után, húszévesen magára maradt a válogatott kapujában az 1998-as Európa-bajnokság bronzmeccsén, és remekül védett.
– Ez habitustól függ, az egyiknek teher, a másikat feldobja. Azon az Eb-nagyon fiatal voltam, és olyan hangok jutottak el hozzám, hogy kész, vége, így már esélyünk sincs. Én viszont úgy gondoltam, nekem nincs veszítenivalóm, hiszen még lecserélni sem tudnak. Ilyen személyiség voltam és vagyok. De most nem rólam van szó, hanem Herr Orsiról, és úgy vélem, elegendő a rutinja és a tapasztalata ahhoz, hogy megoldja a helyzetet, emellett remélem, Csapó Kyra [ugyancsak súlyos lábsérülésekből lábadozó, ifjú kapus – a szerk.] is csatlakozik hozzá, minél előbb.
– Bizonyára külső erősítésre is készülnek, ugye?
– Persze, bár nem egyszerű. Most következnek az igazán kemény meccseink, de egy kapussal nekivágni a fél szezonnak nemhogy a Győri Audi ETO nívójához nem méltó, hanem egyetlen csapatéhoz sem.
– A játékosok többsége ártatlannak tűnő szituációban sérült meg. Tekintsük ezt példátlan balszerencse-sorozatnak, vagy elképzelhető, hogy a kétszeres BL-győztes Győr akkora mentális és lelki kihívás az érkezők számára, hogy szinte már a bizonyítási vágytól „kettétörnek”?
– Profi sportolókat szerződtetünk, akik tudják, mi vár rájuk. Az előző két szezonban pedig úgy nyertünk BL-t, hogy szinte mindent megúsztunk sérülések nélkül; ha a mostani bajokat elosztanánk három évre, mindjárt kedvezőbb lenne a kép. Ráadásul az edzőnk, Ambros Martín munkájába bele is van építve a prevenció az ilyen jellegű sérülések elkerülésére, ezért a túlterhelés sem lehet megfelelő érv. Az ok sajnos nem egyéb, mint egy lassan már hihetetlennek tűnő pechszéria.
– Mint a Győri ETO klubmenedzserétől is kérdezem: ilyenkor hivatalosan vagy nem hivatalosan át kell értékelni a célokat, vagy a határ továbbra is a csillagos ég?
– Még nem esett szó erről, de szerintem nem a hivatalos célkitűzés a lényeg. Az a legfontosabb, hogy a játékosok ugyanúgy bízzanak magukban és a sikerben, és ugyanúgy dolgozzanak érte, Ambros Martín személye pedig garancia erre. Biztos, hogy a csapat a legtöbbet hozza ki magából, és meglátjuk, mire lesz ez elegendő.
