Fábián László, a MOB sportigazgatója, aki minden olimpiai sportág eseményeit hivatalból naprakészen követi, jólértesültnek nevezhető hírforrásból most éppen arról szerzett tudomást, hogy 2024 után a népszerű Exatlonnal rokonítható szám válthatja a lovaglást az öttusában. Az elképzelést nem tartja ördögtől valónak, de úgy gondolja, hogy volna annál egyszerűbben is kivitelezhető elismert versenyforma, ami már utat tört magának a sport világában.
– Nem korteskedem az Exatlon mellett, mert nekem a lovaglás kitessékelése az öttusa alapsportágai közül komoly szívfájdalmat okozott, ráadásul félelmet is a sportág jövője miatt, azt viszont nem vonom kétségbe, hogy amit a képernyőkön látunk, az embert próbáló ügyességi és extrémsportnak is tekinthető. Méghozzá olyannak, amihez kiváló állóképességre, kitartásra, erőre és gyorsaságra van szükség, más szóval általánosan jó felkészültségre. Az a hírforrás, nevezetesen az Inside the Games szakportál, amelyről tájékozódtam, nem bocsátkozott részletekbe, így csak következtetni lehet arra, hogy az Exatlonhoz hasonlítható versenyforma a jövőben a „kombihoz”, a lézerlövészetes futáshoz kapcsolódna, mert máshoz aligha lehetne hozzáilleszteni. Kíváncsian várom a hivatalos megerősítést vagy a cáfolatot, addig is megfontolandónak tartom az e-sport lehetőségeinek a tanulmányozását – hangsúlyozta az SzPress Hírszolgálatnak nyilatkozva Fábián László.
Eszerint az 1988-ban olimpiai bajnok csapat tagja csatlakozik egykori pálya- és csapattársához, Mizsér Attilához, aki a Magyar Nemzetben is kifejtette a véleményét, miszerint akár az e-sport is beléphet ötödik tusaként. Mindenesetre érdemes rögzíteni, hogy csupán a jelenleg a NOB által elfogadott olimpiai sportágak körén kívül van értelme kutakodni.
– A programozók szerintem meglehetősen rövid idő alatt tudnának elkészíteni egy olyan videójátékot, ami a kiátkozott lovasszámot testesíti meg, és hozná vissza az öttusába, ugyan lovak nélkül, de legalább a lovaglás iránti tisztelet jeléül – tette hozzá Fábián László, akinek a véleményét azért is lehet hitelesnek és megfontolandónak tekinteni, mert öttusázó-pályafutása alatt olimpiai, világ- és Európa-bajnoki győzelmeket is aratott.