Bácskay Csenge az ugrásával és a dresszével is sikert aratott Dohában

Idén érettségire készül, így mostanában kevesebb időt tölt a tornaszereken Bácskay Csenge, de a Postás SE 18 éves versenyzője, aki tavaly a Japánban, Kitakjushúban rendezett világbajnokságon ötödik lett ugrásban, kedvenc szerén ma ezüstérmet szerzett a dohai világkupán.

2022. 03. 04. 20:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A katari fővárosban helyi idő szerint nem sokkal este 8 óra után 25-30 Celsius-fok körül van a hőmérséklet, igazán kellemes – tudtuk meg Bácskay Csengétől, akit a Facebookon értünk utol, miután néhány órával korábban ő maga is kellemes hírt szolgáltatott, ugrásban ezüstérmes lett a dohai világkupaversenyen.

– Bevallom, ennek a versenynek nem úgy indultam neki, ahogy szoktam. Mivel idén érettségizem, többet kell tanulnom, így az edzésekre kevesebb időm jut. És ez itt az első napon ki is jött. A selejtezőben az első ugrásom, a jurcsenko nyújtott testű másfél csavaros szépen sikerült, de a második, a cukahara egész csavaros nem igazán. Már a nekifutásnál éreztem, hogy a lábaim nem úgy mozognak, ahogy kellene. Ma viszont jó előjelnek tekinthettem, hogy a bemelegítésnél minden rendben volt, és aztán utána, amikor a legjobban kellett, akkor is jól ugrottam. Az első ugrásom nagyjából olyan lett, mint a selejtezőben, a második pedig most sokkal jobban sikerült. Bíztam benne, hogy összejöhet az érem, és örülök, hogy ezüstérmes lettem. Három éve már indultam az itteni világkupán, de akkor még nagyon fiatal voltam, rontottam is, így akkor a döntőbe sem juthattam be.

Bácskay Csenge 13,150 ponttal végzett a második helyen, a versenyt pedig a a 46 éves (!) üzbég Okszana Csuszovityina nyerte meg 13,433 ponttal. A nyolc olimpiai részvétellel büszkélkedő tornásznő 1992-ben aranyérmes volt Barcelonában. 2012-ben, 2016-ban és tavaly is bejelentette, hogy az olimpia után visszavonul, de végül mindháromszor meggondolta magát. Korábban a Szovjetunió, a Független Államok Közössége és Németország színeiben is versenyzett, olimpiát és Európa-bajnokságot egy-egy, világbajnokságot három alkalommal nyert.

– Hihetetlen, hogy ilyen idősen még mindig ilyen jól ugrik – jegyezte meg Bácskay Csenge. – Angolul nem nagyon beszél, de gratuláltunk egymásnak, és megdicsérte a tornadresszemet.

Versenyzőnk nem ijed meg, ha angolul kell megszólalnia, érettségi után augusztusban az Egyesült Államokban, a Nebraskai Egyetemen folytatja tanulmányait, ahol januárban már „terepszemlét” is tartott.  

– Mindenkivel megismerkedtem, akivel kellett, és nem volt olyan dolog, ami ne tetszett volna. Nagyon várom már, hogy ott tanulhassak – mondta a Postás SE versenyzője, aki szombaton gerendán is érdekelt lesz a döntőben. – Nekem az ugrás az első számú szerem, gerendán csak az a cél, hogy csináljam meg jól a gyakorlatomat, élvezzem, és majd meglátjuk, hogy mire lesz elég – nyilatkozta Bácskay Csenge, aki két hét múlva indul a kairói, majd a bakui világkupán, de utána újra a tanulás kerül nála előtérbe, mert hát arra a fránya érettségire is készülni kell… A nyáron pedig jön a müncheni Európa-bajnokság még a tengerentúli nagy kaland megkezdése előtt.

Dohában ma Böczögő Dorina is ott volt az ugrás fináléjában, ő 12,600 ponttal hatodik lett, míg Schermann Bianka felemáskorláton 10,633 ponttal szintén a hatodik helyen végzett.

Dohában szombaton a szerenkénti döntők második napján Bácskay Csenge és Peresztegi Nóra gerendán, Böczögő Dorina és Schermann Bianka talajon lesz érdekelt.

– Nagyon örülök annak, hogy eddig szinte rontás nélkül szerepeltek a versenyzőink, remélem, ez így is marad – nyilatkozta Draskóczy Imre szövetségi kapitány a Magyar Tornaszövetség (MATSZ) hírlevelében.  – Biankának azért lett ilyen alacsony a pontszáma korláton, mert megtanult egy új elemet, ezt alárendeltük az egész gyakorlatnak, ezután rakjuk majd össze a végleges gyakorlatát. Ahogy elnökünk, Magyar Zoltán is mondja, csak versenyen lehet megtanulni versenyezni, és ez most is így volt. Csenge stabilan hozta a formáját, kiegyensúlyozottan versenyzett, a többi riválisa messze nem volt ilyen stabil. Úgy gondolom, ha az új ugrása meglesz az Eb-re, akkor nagyon sikeres lehet vele – vetítette előre a szakvezető. Úgy legyen!

Borítókép: Bácskay Csenge (balra) ugrásban ezüstérmet szerzett a dohai világkupán (Forrás: MATSZ)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.