Nem szeretem az esti meccseket salakon.
– Rafael Nadal ezt már néhány napja leszögezte, hozzátéve, hogy a magasabb páratartalom és a hidegebb idő nem kedvez a játékának.

Nem szeretem az esti meccseket salakon.
– Rafael Nadal ezt már néhány napja leszögezte, hozzátéve, hogy a magasabb páratartalom és a hidegebb idő nem kedvez a játékának.
A Novak Djokovics elleni örökrangadónak az ötvenkilencedik felvonását mégis este fogja játszani, legkorábban 20.45-kor kezdődik el a találkozó.
Azt a szerb világelső árulta el, hogy a legjobb játékosok benyújthatnak kérést arra vonatkozóan, hogy mikor játsszanak.
Ezeket a kéréseket azonban nem mindig veszik figyelembe, a döntés a szervezők és különösen a televíziós társaságok kezében van
– mondta a nyolcaddöntője után Djokovics.
Utóbbi szempont pedig minden bizonnyal fontosabb volt, mint az, hogy az adott körülmények éppen Nadalnak vagy Djokovicsnak fekszenek-e.
Az esti program közvetítési joga Franciaországban az Amazon Prime streaming szolgáltatót illeti meg, amely eleget fizetett azért, hogy az egész Garros leginkább várt meccse hozzá kerüljön.
Azzal ezek után felesleges is érvelni, hogy nem lett volna igazságos Carlos Alcaraz mérkőzését három egymás utáni fordulóban az esti programba helyezni.

Az, hogy a körülmények Djokovicsnak kedveznek, távolról sem teszi lefutottá a mérkőzést. Tavaly ugyan nappali programban kapott helyet kettejük találkozója, de mivel előttük Sztefanosz Cicipasz és Alexander Zverev alaposan elhúzta a másik elődöntőt, így is későn kezdtek, Djokovics nagy csatában tudott nyerni.
2020-ban pedig nem az esti program, hanem a koronavírus miatti halasztás, az őszi időpont miatt volt hűvösebb és párásabb az idő, Nadal azonban mégis lemosta a pályáról a szerbet az októberi fináléban, és tizenharmadik alkalommal is megnyerte a Roland Garrost.
Borítókép: ha Nadal dönthetett volna, nappal játszana Djokovics ellen (Fotó: MTI/EPA/Yoan Valat)

Az albániai vb-selejtezőn is akad motivációja Harry Kane-éknek.

Harmincöt évnyi várakozást követően, a negyedik összecsapás végén ezúttal Conor Benn kezét emelte magasba a bíró.

Korábban még dicsérte a támadót a szövetségi kapitány, aki meghozta döntését az írek elleni kimaradókról.

Mircea Lucescu szövetségi kapitány még sosem látott a zenicaihoz hasonló körülményeket, egy játékos kórházba került.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.