Két és fél év pokoljárás után ismét eljött az ő ideje
Koczó Dávid
2022.05.14. 13:42 2022.05.14. 14:00
Klay Thompson és a Golden State Warriors két ínséges esztendő után visszatért az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) főcsoportdöntőjébe.
Klay Thompson 2016. május 28-án alapozta meg a legendát. A Golden State Warriorsnak hazai pályán nyernie kellett a nyugati főcsoportdöntő hatodik meccsét az Oklahoma City Thunder ellen, hogy versenyben maradjon.
Thompson tizenegy sikeres triplával rájátszásrekordot állított fel, összesen negyvenegy pontig jutott, a Warriors pedig nemcsak kiegyenlített, hanem aztán a hetedik meccsen meg is fordította a párharcot.
Stephen Curry nem áll le a triplákkal, örökre megdönthetetlen csúcsot szeretne felállítani.
Két évvel később, a Houston Rockets ellen hasonló helyzetben Thompson harmincöt pontot szórt a hatodik meccsen. A 2019-es nyugati elődöntőben, ismét a Houston ellen huszonhét pont következett, a Toronto Raptors elleni nagydöntőben pedig Thompson harmincnál járt a hatodik felvonás harmadik negyedének hajrájában…
Ekkor jött a sérülés. Thompson keresztszalag-szakadása után a Warriors elvesztette a meccset, a következő két és fél évben pedig egyszer sem számíthatott kiváló játékosára a kaliforniai csapat. A legutóbbi két idényben le is maradt a rájátszásról a Golden State.
Az idei szezonban a playoff felé már Thompson visszatérését megelőzően is jó úton haladt a csapat, januárban pedig végre a nagyszerű dobóhátvéd is csatlakozhatott. A rájátszás első fordulójában, az idény legjobb játékosával, Nikola Jokiccsal felálló Denver Nuggets ellen 4-1-re nyert a Warriors, a főcsoport-elődöntőben, a Memphis Grizzlies ellen viszont eljött Thompson ideje, a hatodik meccs.
A hosszú kihagyás pedig nem változtatott semmin. Klay Thompson a hatodik meccs legeredményesebb játékosa volt, harminc pontot dobott, s a hajrában az ő triplája volt az, amellyel először tíz pont fölé nőtt a különbség. Onnan már nem volt visszaút a Memphis számára.
A Golden State, ahogy Thompson legutóbbi öt idényében, ismét bejutott a nyugati fináléba. S az ötből egyszer sem a főcsoportdöntő jelentette a végállomást…
A Magyar Nemzet közéleti napilap, fejlécén a polgári jelző olvasható, amely értékrendet, irányvonalat, stílust is tükröz. Konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkkal Előfizetés
Segítsen megtervezni egy új állásportált! Ossza meg velünk álláskereséssel kapcsolatos szokásait és tapasztalatait!