Tavaly nyáron Nagy László sportigazgató azzal indította útnak a felnőtt szinten tapasztalatlan vezetőedzőt, Momir Ilicset, hogy felejtse el a Bajnokok Ligáját, nem elvárás bevinni a Veszprémet a Final Fourba. Inkább a hazai porondra összpontosítson: taszítsa le a trónról a Szegedet, és nyerje meg a Magyar Kupát.
Ilics csapata biztatóan mozgott a hazai terepen: megvédte a címét a kupában, majd hiába teljesített kiegyensúlyozottabban a szezon során, mint a Szeged, az utolsó másodpercben elbukta a bajnokságot ősi riválisával szemben. És a kudarcélmény után fordulhat rá a szezon utolsó két meccsére. Mert bekövetkezett az, amit a klubvezetőség sem várt: Ilics irányításával a Veszprém bejutott a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe.
Változtak a szerepek: a surranópályán kezdi a Final Fourt a Veszprém
Története során hetedszer játszhat Bajnokok Ligája-elődöntőt a Telekom Veszprém. Momir Ilics férfi-kézilabdacsapata már a kölni részvétellel felülírta az előzetes várakozásokat, minden más csak hab a tortán. Ma a Kielce ellen kezd a Veszprém a kölni Lanxess Arénában, ahol már sokszor felborult a papírforma.

A korábbi évekkel ellentétben idén, a klub történetében hetedik alkalommal az esélytelenek nyugalmával vág neki a négyes döntőnek a magyar rekordbajnok. Ugyan tavasszal sziporkázott a BL-ben, a kétszeres BL-győztes Vardar Szkopje ellen lehengerlően játszott a nyolcaddöntő első meccsén, a kölni részvételért a tavalyi döntős dán Aalborgot ejtette ki. Nagy László mégis higgadtan elemezte az esélyeket. – A három további résztvevő közül legalább két csapat előttünk jár – mondta lapunknak a sportvezető. A mai ellenfelet, a lengyel Kielcét és a címvédő Barcelonát is erősebbnek tartja, mint a kölni torna történetének egyetlen magyar résztvevőjét. Annak ellenére, hogy a Veszprém két embert, a szerb balátlövőt, Petar Nenadicsot és az olimpiai bajnok francia irányítót, Kentin Mahét delegálta a BL-szezon álomcsapatába. A Kielce egyet, az edzőt: Talant Dujsebajevet. Ez mindent elárul a Veszprém mai ellenfeléről.
A kirgiz–orosz szakember, a korábbi magyar szövetségi kapitány 2014 óta (!) dirigál Kielcében, 2016-ban kilencgólos hátrányból fordította meg csapatával a Veszprém elleni BL-döntőt, és kétszer bevitte a fiával, Alexszal is megerősített csapatát a Final Fourba. Mértékadó források szerint idén a Veszprém csoportját megnyerő lengyel csapat a BL egyik esélyese. A másik a címvédő Barcelona, amely az elődöntőben a két kulcsjátékosát, Sander Sagosent és Hendrik Pekelert sérülés miatt nélkülöző Kiel ellenfele lesz.
A Veszprém idén nem favorit, és ez a legkomolyabb érv mellette. 2013-ban a Hamburg, 2014-ben a Flensburg, 2016-ban a Kielce, 2017-ben és 2019-ben a Vardar Szkopje, 2018-ban a Montpellier a surranó pályáról nyert. Idén miért ne fordulhatna elő, hogy a saját sportigazgatója szerint sem esélyes Telekom Veszprém megtréfálja a nála erősebb csapatokat?
A szurkolókon nem fog múlni, a pénteki nyitóünnepségen is szép számmal megjelentek az Építők drukkerei:
A Bajnokok Ligája Final Four programja:
Szombat, elődöntők: Telekom Veszprém–Lomza Vive Kielce (lengyel) 15.15, Barcelona (spanyol)–THW Kiel (német) 18.00
Vasárnap, helyosztók: a harmadik helyért 15.15, döntő 18.00.
A Sport 1 televízió valamennyi mérkőzést élőben közvetíti.
Borítókép: Nagy László pedagógiája hatott, a tehermentesítés bevált Veszprémben (Fotó: Veszprém Megyei Napló)
További Sport híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
FTC, Paks, Győr, Puskás – kiderült, mennyi az esély a magyar csapatok továbbjutásra
Megvannak a magyar csapatok ellenfelei a nemzetközi kupákban – íme az esélyek százalékos bontásban.

Magyarországon nyaral a Szoboszlaival összetűzésbe kerülő Arsenal-sztár
A 28 millió eurót érő futballista a Balatonon piheni ki a Premier League-idény fáradalmait.

„Nem vagyunk barátok” – Messi kegyetlenül őszinte volt Ronaldóról
Az argentin klasszis betekintést engedett a portugállal való kapcsolatába.

A Fradi nagy igazolása a hazájában vallott színt – csalódást okozott?
A Puskás Akadémiától igazolt Jonathan Levi a svéd sajtóban nyilatkozott a döntéséről.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Megmérgezték a játékosokat? Már a rendőrség is vizsgálódik a sorsdöntő meccs kapcsán

Bodacz Balázs nem viccel: nyíltan belemondja a nézők arcába, hogy Magyarországon senki nem kampányol a háború mellett

Nádai Anikó megszólalt a betegségéről: „Ahogy eddig éltem, úgy nem szeretnék már tovább”

Nem marad Sahed drónok nélkül Oroszország: több tízezer észak-koreai munkás segíti a gyártást

Schiffer András olyat mondott Aranyosi Péterről, amitől a balosok köpni-nyelni nem tudnak + videó

Lionel Messi fontos nyilatkozatot adott ki a győzelem után

Csatasorba álltak a magyar fiatalok, sokan indulnának Brüsszelbe

Micsoda villanás! Benedek Tibor fia nem apját másolta, az olaszok kikérik maguknak

Már több millióan látták az ibizai balhé videóját: McGregor kiütése a szórakozóhelyen!

Alexander-Arnold szörnyen debütált a Real Madridban, nevet egész Liverpool + videó
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
FTC, Paks, Győr, Puskás – kiderült, mennyi az esély a magyar csapatok továbbjutásra
Megvannak a magyar csapatok ellenfelei a nemzetközi kupákban – íme az esélyek százalékos bontásban.

Magyarországon nyaral a Szoboszlaival összetűzésbe kerülő Arsenal-sztár
A 28 millió eurót érő futballista a Balatonon piheni ki a Premier League-idény fáradalmait.

„Nem vagyunk barátok” – Messi kegyetlenül őszinte volt Ronaldóról
Az argentin klasszis betekintést engedett a portugállal való kapcsolatába.

A Fradi nagy igazolása a hazájában vallott színt – csalódást okozott?
A Puskás Akadémiától igazolt Jonathan Levi a svéd sajtóban nyilatkozott a döntéséről.