A dán Aalborg elleni győztes párharc után Nagy László már célzott arra, hogy nem a Telekom Veszprém az idei Final Four esélyese. Léteznek olyan csapatok, amelyek játéktudásban a magyar rekordbajnok előtt állnak, de a kölni négyes döntő éppenséggel az a műfaj, amiben bármi megtörténhet. A Final Four történetében számos meglepetés történt, 2014-ben a Flensburg, 2017-ben és 2019-ben a Vardar Szkopje, 2018-ban a Montpellier vagy 2016-ban a Kielce befutójára kevesen gondoltak volna annak idején, mégis az esélytelenebb csapatok hódították el a BL-trófeát.
Nagy László: „A Kielce és a Barcelona előttünk jár, de …”
A Telekom Veszprém a Vive Kielce ellen játssza első mérkőzését a férfikézilabda Bajnokok Ligája Final Fourban. Nagy László, a klub sportigazgatója szerint felesleges lett volna álomsorsolásról ábrándozni, hiszen mindhárom lehetséges ellenfél, a Barcelona, a Kiel és a végül a Veszprém mellé rendelt Kielce is komoly játékerőt képvisel. A lengyel csapat elleni meccset nem ruházza fel speciális érzelmi töltettel a korábbi világklasszis, pedig 2019-ben a Kielce ellen játszotta az utolsó győztes mérkőzését.

Idén a Telekom Veszprém kellemes meglepetésre eljutott a június 18–19-én esedékes kölni négyes döntőbe. Ilyen megközelítésben nem volt különösebb jelentősége, hogy a tízszeres aranyérmes Barcelona, a négyszeres győztes Kiel és az egyszeres BL-győztes Kielce közül melyik csapatot sorsolják a Veszprém mellé. Nagy László, a Telekom Veszprém sportigazgatója sem vázolt fel magában különböző forgatókönyveket. Nüansznyi különbségek vannak a csapatok között, és a sorsolás nem kívánságműsor, ezért sem játszottam el a gondolattal, hogy melyik csapat lenne számunkra ideális ellenfél. Az Aalborg elleni párharc után azt mondtam, hogy nem a Veszprém az első és a második számú esélyese az idei Final Fournak. A Barcelona és a Kielce egyelőre előttünk jár, de a Final Fourban bármi megtörténhet – mondta a Magyar Nemzetnek a sportvezető.
Nagy László 2019-ben a kölni Final Four után fejezte be a sportolói pályafutását. Három éve szerepelt a Kielce elleni győztes mérkőzésen, és jól ismeri a lengyelek edzőjét, a korábbi magyar szövetségi kapitányt, Talant Dujsebajevet. – Nincsenek bennem speciális érzések a 2019-es meccsel kapcsolatban, egyébként sem szeretem összehasonlítani a mérkőzéseket. Minden találkozó más. Dujsebajevvel mindig váltunk egy-két szót a közös mérkőzéseink előtt, ez minden bizonnyal idén is így lesz Kölnben – mondta a Telekom Veszprém sportigazgatója.
Borítókép: Nagy László (balra) tudja, Kölnben bármi előfordulhat (Fotó: Nemzeti Sport)
További Sport híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Sima lett a vége: angol házi döntőt rendeznek az Európa-ligában
A Tottenham kiejtette a sorozat meglepetéscsapatát.

Ezúttal a dráma elmaradt, a Manchester United egy lépésre a BL-től
A Manchester United másodszor is kiütötte ellenfelét.

Hosszú Katinka szövetségese kitálal: undorító, rágalmak Széchy Tamásról
Batházi Tamás leporolta a vádakat: az úszópápa pedofil, szexuális ragadozó volt.

Gyilkos önkritika a döntőbe masírozó Manchester United edzőjétől
A United továbbra is az egyetlen csapat Európában, amely még veretlen ebben a szezonban a nemzetközi kupaporondon.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Orbán Viktor is köszöntötte az új pápát

Kuzmányi István: Úgy beszélt, mintha Budapesten lett volna

Kőkemény kvíz: te le tudnál érettségizni töriből?

Megérik az árukat a kínai vadászgépek, a pakisztániak velük lőtték le az indiaiakat

Lezárták a teljes kórházat: fertőző vírus terjed az osztályon

Vezércikk – Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől és elválik Dobrev Klárától + videó

Pikk Bayerrel és Dezsével – Kinek az embere Gyurcsány? + videó

A Fradi már a kupadöntőre készül – fotók

Meglepő támogató lépett föl a Fidesz-kormány mögött

Ez gyors volt! Máris kiderült mi áll Gyurcsány Ferenc lemondása mögött

Megtörte a csendet Gyurcsány Ferenc

„Remény és kezdet” – magyar püspök is reagált az új pápa hírére
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Sima lett a vége: angol házi döntőt rendeznek az Európa-ligában
A Tottenham kiejtette a sorozat meglepetéscsapatát.

Ezúttal a dráma elmaradt, a Manchester United egy lépésre a BL-től
A Manchester United másodszor is kiütötte ellenfelét.

Hosszú Katinka szövetségese kitálal: undorító, rágalmak Széchy Tamásról
Batházi Tamás leporolta a vádakat: az úszópápa pedofil, szexuális ragadozó volt.

Gyilkos önkritika a döntőbe masírozó Manchester United edzőjétől
A United továbbra is az egyetlen csapat Európában, amely még veretlen ebben a szezonban a nemzetközi kupaporondon.