Kijelenthető, hogy a mezőnyben senki sem tudja, milyen tempóra számíthat a Mercedestől a Magyar Nagydíjon, hiszen George Russell időmérős sikere hatalmas meglepetést okozott. Lewis Hamilton gratulált a csapattársának, majd elárulta, valójában a német alakulatnál sem értik, minek köszönhetően ugrottak ennyit előre. A pénteki második szabadedzést csak a nyolcadik, illetve a tizenegyedik helyen zárták a csapat pilótái.
– Fantasztikus érzés megszerezni az első pole pozíciód. Ez a csapatnak is remek eredmény, de mi sem tudjuk, hogyan lettünk hirtelen ennyire gyorsak. Ez természetesen pozitív dolog, de a semmiből jött – vallotta be a hétszeres világbajnok. – Mindent megteszek a futamon, hogy támogassam őt, ilyen helyzetben, ezen a pályán képes lehet nyerni. Én pedig megpróbálok felzárkózni.