Eltanácsolták Kispestről, Felcsúton látnak benne fantáziát

Batik Bence nem szerepelt az új kispesti edző, Tam Courts és a sportigazgató, Chris Docherty terveiben. A korábbi csapatkapitány posztjára új játékost igazoltak, majd kihagyták az első fordulóban a ZTE elleni mérkőzésre készülő keretből. Ezek után aligha meglepetés, hogy Batik távozott a fővárosból, a 28 éves védőnek a Puskás Akadémia dobott mentőövet.

Magyar Nemzet
2022. 08. 05. 8:45
Batik Bence Forrás: pfla.hu
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A korábbi ferencvárosi labdarúgó 2018 nyarán igazolt a Honvédhoz, amelyben 111 bajnoki mérkőzésen lépett pályára, tagja volt a 2020-as MK-győztes csapatnak, s az elmúlt idényben a csapatkapitányi karszalagot is viselhette. 

Batik sorsa nyáron dőlt el: a klubhoz érkezett új sportigazgató, Chris Docherty és az edző, Tam Courts közölte vele, hogy nem tudják számára garantálni, hogy a kezdőcsapatban kapjon helyet. A felek nem jutottak közös nevezőre, a megbeszélés után érkezett kispesti nyilatkozatra Batik sokat sejtető Instagram-történettel, egy Pinokkió-fejjel fejtette ki a véleményét. 

Fotó: Tokics Máté

A Honvéd nem nevezte a játékost a Zalaegerszeg elleni hazai pályán 1-0-ra elveszített szezonnyitó mérkőzésre. Várható volt, hogy a játékos záros határidőn belül új csapatot talál magának. A befutó az előző szezonban a harmadik helyen végzett Puskás Akadémia együttese lett. A szegedi születésű, az MTK-ban nevelkedő, a Ferencvárossal bajnokságot, kupát és Ligakupát nyert védő Felcsúton folytatja a pályafutását. 

Arról nem számolt be a Puskás Akadémia honlapja, hogy a 147 első osztályú mérkőzésen nyolc gólt szerző és nyolc gólpasszt adó védő hány évre kötelezte el magát az új csapatához.  

Borítókép: Batik Bence Felcsúton folytatja a pályafutását (Fotó: pfla.hu)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.