A viharkárok miatt elhalasztják a Honvéd születésnapi ünnepségét
A stadion főépülete és a lelátórész több helyen is beázott, megrongálódott, az első a Kozármisleny elleni mai bajnoki, a születésnapot elhalasztották Kispesten.
A stadion főépülete és a lelátórész több helyen is beázott, megrongálódott, az első a Kozármisleny elleni mai bajnoki, a születésnapot elhalasztották Kispesten.

A dobogó és a kiesés szempontjából is rendeznek fontos rangadót a hétvégén.

A Honvéd elleni 3-0-s győzelem a Ferencváros edzője, Sztanyiszlav Csercseszov szerint a csapategységnek és a jó játéknak köszönhető.

Schäfer András viszont megkezdte a gyakorlást a következő párharcra.

A hazai téli átigazolási időszak utolsó napján több csapat erősíthet még.

A Honvéd átmenetileg sem tudott ellépni a kieső helyről.

Chris Docherty számára kellemetlen volt kirúgni a honfitárását, és biztos a csapat bennmaradásában.

Nenad Lukics duplája döntött, a Vasas már biztosan az utolsó helyen telel.

Története háromezredik élvonalbeli mérkőzését nem tudta győzelemmel ünnepelni a Honvéd.

Az NB I-ben nehézségekkel küzdő, nagy múltú fővárosi csapatok nem botlottak a Magyar Kupában.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Nem sok derűt tartogat az időjárás.

A fekete pörkölésének erőssége is fontos tényező.

A rendezvények csúcspontját Orbán Viktor miniszterelnök helyzetértékelései jelentették.

A nemzeti oldal nem számokként és gazdasági adatokként tekint az emberekre, hanem egy összetartó közösség tagjaiként – hangsúlyozta a Fidesz fővárosi frakcióvezetője a lapunknak adott interjúban.

Európa a rossz példa.

A baloldal számára egyelőre kínosabb az ügy.

Az ellenzék az elnök felfüggesztését fogja kérni a parlamenttől „az igazságszolgáltatás függetlensége elleni támadások” miatt.

A csapatkapitány sérülése és egy kihagyott tizenegyes is színesítette az Afrikai Nemzetek Kupája nyitómérkőzését.

A Rapid sport év végi összegző műsorában a labdarúgás a téma.

Van remény, hogy a vesztébe rohanó Nyugat-Európa közép-európai segédlettel mégis megmenekül.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.