
2. Ugyancsak 2018-ban, egy jelentéktelen találkozón, a Szaúd-Arábia ellen világbajnoki felkészülési meccsen térdre borult két társa Dries Mertens és Eden Hazard előtt. Amiért érdekes módon Mertens feddte meg, azt írva a Twitter oldalán, hogy van más módja is a köszönetnyilvánításnak…

3. A 2021-es Európa-bajnokságon, az Oroszország elleni csoportmeccsen Lukaku a gólja után egyenesen a kamerához rohant és ezt kiabálta bele: „Maradj erős, szeretlek!” Nem a kedvesének, ha a csapattársának, Christian Eriksennek üzent, aki közismerten szívleállás miatt majdnem az életét vesztett.

Egyelőre nincs pontos megfejtése annak, hogy Lukaku ki előtt tisztelgett, illetve kit intett csendre, nyugalomra a svédeknek lőtt első találatával. Többen arra tippelnek, hogy Lukaku Jeremy Dokunak üzent, Doku éppen a selejtezők előtt szenvedett izomsérülést, s ha egészséges, nem kizárt, hogy kiszorította volna a rutinos centert a kezdőcsapatból.
Maga Lukaku semmit nem árult el a jelenetről. A találkozó után a robotpilótát bekapcsolva, sablonosan értékelt.
– A társak érdeme a mesterhármasom. Ha pontosan érkezik a labda, nincs más dolgom, mint hogy a megfelelő helyre fussak. Büszkeséggel tölt el, hogy alaposan átalakított csapattal is magabiztosan nyertünk egy olyan csapat ellen, amely hazai pályán ritkán szenved ilyen súlyos vereséget – nyilatkozta Romelu Lukaku az UEFA-nak.
Bejött, hogy Domenico Tedesco megfiatalította a belga válogatottat
Miként előzetesen is megírtuk, Domenico Tedesco, a belga válogatott új szövetségi kapitány alaposan megfiatalította a belga válogatottat, kimaradt többek között Toby Alderweireld és Axel Witsel is.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!