időjárás 18°C Cintia , Norbert 2023. június 6.
logo

Egy nap alatt hatalmasat fordult a világ a Mercedesszel

Dubai Viktória
2023.04.01. 10:35 2023.04.01. 13:17
Egy nap alatt hatalmasat fordult a világ a Mercedesszel

Eddig szinte csak a panaszkodásról szólt a Mercedes pilótáinak az éve, de a Formula–1-es ausztrál versenyhétvége szombati időmérő edzésén meglepően előkelő helyen végeztek mindketten. A második helyezett George Russell és a harmadik Lewis Hamilton így természetesen nem győzött örömködni. Sőt, utóbbinak már a futamgyőzelem jár a fejében, bár alighanem a pole pozícióból rajtoló Max Verstappen is így van ezzel.

A Mercedes versenyzőinek idén eddig George Russell szaúdi negyedik helyezése jelentette a csúcsot, futamon és időmérőn sem végzett előrébb a fiatalabbik brit és Lewis Hamilton sem. Az első két versenyhétvége szerény produkciói láttán Russell Melbourne-ben sem táplált vérmes reményeket, hogy hirtelen nagyot ugrana előre a csapata – a negyedik hely újbóli elérését is sikernek könyvelte volna el.

Ehhez képest az ausztráliai időmérő hatalmas meglepetést hozott. A két Mercedes Russell, Hamilton sorrendben a második és a harmadik helyet kaparintotta meg. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ehhez Sergio Pérez (Red Bull) balszerencséjére is szükségük volt. A mexikói pilóta ugyanis már az első szakaszban kicsúszott a sóderágyba, ezért vasárnap az utolsó helyről kezdi meg a futamot.

 

Ez persze az Ezüstnyilak érdemeit – és örömét – sem csökkenti. Még a német istálló versenyzőit is meglepte a kiugró eredmény, és a részsikerrel az étvágyuk is megjött. Russell némiképp már amiatt volt csalódott, hogy lemaradt a pole pozícióról, Hamilton pedig vasárnap győzelemre törne.

– Erre egyáltalán nem számítottunk – ismerte el Russell. – A gyárban és Melbourne-ben is kemény munka folyik. Ennek köszönhetően a kocsi végre életre kelt. Az utolsó körökben a határon autóztunk, így kicsit csalódott vagyok, nem szereztük meg a pole pozíciót. Egykettőre megváltoztak az elvárásaink, hiszen tegnap az első négy-öt hely valamelyikével is elégedettek lettünk volna. Remekül teljesített az autó, van benne potenciál. Izgalmas futamra van kilátás, a Max elleni csata pedig kemény lesz, de egyelőre nagyon örülünk, hogy a második helyen végeztünk.

– Váratlanul ért minket az eredmény, de büszke vagyok a csapatra – csatlakozott csapattársához Hamilton, majd megdicsérte a fiatal pilótát. – Kiváló munkát végzett ma George, ott van az első sorban, ami jelen helyzetünkben álomszerű eredmény. Keményen dolgozunk azért, hogy felzárkózzunk, és nehéz elhinni, hogy ma ennyire közel voltunk a Red Bullhoz. Remélhetőleg holnap is sikerül megizzasztanunk őket, és az időjárás is kedvezni fog nekünk. Hálás vagyok ezért a helyezésért, és mindent beleadok holnap – ígérte a brit, mielőtt elárulta volna a vasárnapra kitűzött céljait.

 – Azt várom, hogy nyerjek. Megpróbálom, aztán meglátjuk, hogy mi lesz belőle. Remélhetőleg úgy alakul minden, mint az itteni első versenyemen, 2007-ben. Nem tudom, hogy mindenki emlékszik-e erre az első kanyarra, de bízom benne, hogy sikerül megismételni.

Utolsó mondataival Hamilton Fernando Alonsónak (Aston Martin) vágott vissza, aki a napokban azzal viccelődött, hogy a riválisa öregszik, és emiatt egyre rosszabb a memóriája. Az ominózus Ausztrál Nagydíj rajtja után Hamilton körbeautózta Alonsót, erre utalt most vissza a brit. Vasárnap ismét elbíbelődhet egymással a két veterán versenyző, mivel Alonso Hamilton mellől, a negyedik helyről rajtol.

 

 

Verstappen először nyerne itt

Hamilton futamgyőzelemről szőtt álmaihoz Max Verstappennek (Red Bull) is lesz egy-két szava, hiszen a címvédő az időmérő után a versenyt is szeretné megnyerni.

– Úgy gondolom, hogy remekül sikerült az utolsó köröm. Az egész hétvégén küszködtünk az abroncsokkal, de a kvalifikáció harmadik szakaszára minden összeállt. Elégedett vagyok a körömmel és azzal is, hogy újra enyém a pole – örömködött Verstappen.

A holland versenyző az időmérő során többször is panaszkodott, egyszer az akkumulátorral, másszor a lefelé váltásokkal akadtak gondjai. A kétszeres világbajnok szerint az autója rendben van, egy váratlan vendég ellenben megnehezítette az életét.

– Aggodalomra nincs ok, inkább csak arról szólt az egész, hogy mindig igyekszünk finomhangolni. Ez a folytatásban is így lesz – szögezte le Verstappen. – Viszont majdnem elütöttem egy madarat. Az utcai pályán ez olykor megeshet, és ezúttal szerencsére nem történt baleset. Jó autónk van holnapra, ugyanakkor a gumikat nehéz életben tartani, szóval érdekes verseny kerekedhet ebből. Egyszer már dobogóra álltam itt, ezúttal szeretnék egy másik fokára felállni – tette hozzá a vb-éllovas holland, akit 2019-ben a harmadik helyen intettek le itt.

 

 

Pérez a károk minimalizálására törekszik

Péreznek már a harmadik szabadedzésen is meggyűlt a baja az autóval, amikor az elmondása szerint

többet járt a fűben, mint a pályán. A gyakorlás ideje alatt sokáig szerelték is a járgányát, és az időmérő előtt abban hittek a Red Bullnál, hogy sikerült megoldást találniuk a problémára, de nem így történt, amire nagyon ráfizetett a mexikói. 

– Nehéz elfogadni, hogy az időmérő már a második féktávon véget ért nekem. Rendkívül csalódott vagyok, de most már semmit sem tudok tenni, csak reménykedhetem benne, hogy holnapra sikerül kijavítani a hibát. Ha nem, akkor nagyon nehéz versenyem lesz – sajnálkozott a mexikói pilóta, akinek az utolsó helyről kell előre verekednie magát a futamon. – Az lesz a célom, hogy minimalizáljam a veszteséget, és a lehető legtöbb pontot begyűjtsem.

Az ausztráliai verseny vasárnap reggel hét órakor kezdődik.

Borítókép: Lewis Hamiltonnak (balra) és George Russellnek volt oka mosolyogni az ausztráliai időmérőt követően (Fotó: EPA/Simon Baker)

 

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.