A kupagyőzelem ellenére nem volt minden tökéletes az Inter oldalán. A kupaspecialista Simone Inzaghi, aki edzőként immár három Olasz Kupát és négy olasz Szuperkupát nyert, összeveszett bosnyák támadójával, miután Edin Dzeko rosszul fogadta a lecserélését. Nem ez volt az első eset az idényben, hogy a rutinos csatár felkapta a vizet a lecserélése miatt, de olyan is előfordult már a szezonban, hogy Dzekónak a pályán nekirontott csapattársa, André Onana.
A meccsek utáni megszólalásokban azonban rendre a felfokozott idegállapotra hivatkoznak az Internél, amely minden konfliktus ellenére jól muzsikál, az olasz Szuperkupa után már második trófeáját szerezte az idényben. A mostani összezörrenést is gyorsan rendezni kell, a milánóiak a bajnokságban még a dobogóért és a jövő idénybeli BL-indulásért küzdenek, a szezon zárásaként pedig következik majd a Bajnokok Ligája-döntő az Inter számára.
A Fiorentina nem ismételné meg az Inter elleni hibákat
A Fiorentina huszonkét év után nyerhette volna meg ismét az Olasz Kupát, de elmaradt a siker. A firenzeiek a Serie A-ban csak a középmezőnyben állnak, így egyetlen esélyük maradt, hogy jövőre is nemzetközi porondon szerepeljenek: meg kell nyerniük a Konferencialiga-döntőt a West Ham United ellen.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!