A magyar válogatott tavasszal a bolgárok legyőzésével kezdte el a selejtezőket, szombaton Montenegróban, a jövő héten kedden pedig itthon Litvánia ellen folytatja azokat. Az előbbi nagyon komoly feladatnak számít, és ha sikerülne Podgoricában is begyűjteni a három pontot, Marco Rossi csapata nagyot lépne a célja, az egyenes továbbjutás felé. A sajtótájékoztatón Lang Ádám, az Omonia Nicosia védője okkal válaszolt így arra a kérdésre, hogy mire számít Montenegróban:
– Nagy csatára. Végig fókuszban kell lennünk, mert az ellenfél játékstílusa próbára fog tenni minket, ahogy a játékosok karaktere is. Mindent módszert be fognak vetni, hogy kizökkentsenek minket, provokálnak és bosszantanak majd, ezeknek nem szabad felülni, hanem a saját játékunkra kell koncentrálnunk. Nyilván a párharcokban fel kell venni a versenyt, és ha közben végig kifogástalanul koncentrálunk, jó döntéseket hozunk a pályán, akkor elhozhatjuk a három pontot Montenegróból.

Az előző idény egyik felfedezettje, az újpesti Csoboth Kevin elárulta, az utolsó bajnokija után mindössze két-három napot pihent, aztán újra is kezdte az edzéseket.
– Azt hiszem, így nem lesz nehéz felpörögni, itt játszani egyébként is óriási motivációt jelent – mondta. – Mindkét mérkőzés nagyon nehéz lesz. Montenegró minden párharcért, minden labdáért foggal-körömmel fog küzdeni. Koncentrálnunk kell majd, és egy csapatként játszva meg lehet szerezni a három pontot. Természetesen mindkét találkozón győzni szeretnénk.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!