Ádám Martin két bajnoki meccset is játszott a dél-koreai Ulszan Hyundaiban, amely mindkettőt fölényesen megnyerte. Kedden a csapat a Szuvon FC vendége volt. Negyvenöt percnyi játék után még a hazaiak vezettek 1-0-ra, a fordulás után viszont magasabb fokozatra kapcsoltak a vendégek: a találkozót végigjátszó Ádám Martin a 70. percben szerezte meg az egyenlítő találatot, majd két perccel a rendes játékidő vége előtt a vezetést is magához vette az Ulszan Dzsu Kju Min révén. A kegyelemdöfést Kazaisvili vitte be, így Ádámék viszonylag simának mondható sikert arattak. Szombaton az Ulszan 5-1-re kivégezte a Csedzsu Unitedet, a magyar csatár a 77. percben csereként szállt be, gólt ezúttal nem szerzett.

Magyar idő szerint szombat hajnal volt, amikor a Philadelphia Union pályára lépett a San Jose Earthquakes vendégeként. Gazdag Dániel végigjátszotta a meccset, a csapata kikapott 2-1-re. Sallói Dániel nem tagja Marca Rossi keretének, de illendő itt róla is szólni: végig a pályán volt a Sporting Kansas Cityben, amely 4-1-re legyőzte hazai pályán az Austin FC-t. A bajnokságot nagyon rosszul kezdő Kansas a Nyugati konferenciában már négy bajnoki óta veretlen, és már a nyolcadik helyre kapaszkodott fel a tizennégyes mezőnyben, a Keleti konferenciában a Philadelphia a harmadik.
Jó hír érkezett egy másik kereten kívüli légiósunkról is: Az izraeli élvonalbeli Maccabi Bnei Raina bejelentette, él az opciós jogával és a következő idényre is szerződteti az orosz Torpedo Moszkva labdarúgócsapatától Koszta Márkot. A csatár januárban került az orosz klubtól az izraeli élvonalba és 13 meccsen nyolc góllal főszerepet játszott abban, hogy a Maccabi Bnei Raina kiharcolta a bennmaradást. Az izraeliek közleményéből nem derül ki egyértelműen, hogy végleges kivásárlásról vagy újabb kölcsönadásról van-e szó, de a Sports.walla.il cikke szerint nagyjából négyszázezer euróért végleg megvásárolták a játékjogát és ez Koszta eddigi, havi 40 ezer eurós fizetésének emelkedésével is együtt jár majd.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!