– Most eléggé rendben van a gólátlagom, ezért a berlini edzőnek is hálás vagyok, hogy annak idején kapus nélkül lövöldözhettem – reagált hat évvel ezelőtt Wagner érezhetően cinikusan Dárdai módszerére, akinek még a nevét sem mondta ki.
Nagelsmann mellett Sandro Wagner is maradhatna
Sandro Wagner 2019-ben hagyott fel a futballal, most pedig tagja a német válogatott új, hirtelenjében kinevezett edzői stábjának, amelytől nem kevesebbet várnak, minthogy állítsa meg a lejtőn lefelé száguldó csapatot. Hansi Flick vezetésével a németek szombaton otthon 4-1-re kikaptak Japántól, ami csak az utolsó csepp volt a pohárban, az együttes a legutóbbi öt meccséből négyet elveszített és egyet sem nyert meg. A szövetség kevesebb mint egy évvel a hazai rendezésű Eb előtt kirúgra Flicket, aki az első német szövetségi kapitány, akit idő előtt menesztettek a posztjáról.
Mivel ma este a tavaly vb-ezüstérmes franciák ellen játszanak, felállt egy válságstáb, amelyet Rudi Völler vezet, aki 2002-ben vb-döntőig jutott egy nem túl acélos válogatottal. Völler azonban kijelentette, hogy csak erre az egy meccsre vállalja a feladatot, német lapok szerint Julian Nagelsmann lehet az egyik nagy esélyes a szövetségi kapitányi posztra. S a hírek szerint ha ő érkezik, a stábjában Wagner is a válogatott mellett maradhat.
Válogatott barátságos mérkőzés: Németország–Franciaország 21.00 (tv.: Spíler 1)
Borítókép: Sandro Wagner edzői példaképe valószínűleg nem Dárdai Pál (Fotó: dpa Picture-Alliance via AFP/Marius Becker).




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!