Sós Csaba Milákról: Van, amit a zsenik sem engedhetnek meg maguknak

Sós Csaba összességében a versenyzők hozzáállásával és teljesítményével is elégedett volt a World Aquatics úszó világkupa-sorozatának harmadik, budapesti állomásán, amely vasárnap zárult a Duna Arénában. A szövetségi kapitány Milák Kristófról is ejtett néhány szót, a távol maradt olimpiai bajnoknak kemény szavakkal üzent.

Forrás: MTI2023. 10. 23. 16:16
Milák Kristóf olimpiai bajnok úszó
Kaposvár, 2022. november 16. Milák Kristóf olimpiai bajnok úszó a rövidpályás országos bajnokságon a kaposvári Csík Ferenc Versenyuszodában 2022. november 16-án. MTI/Vasvári Tamás Fotó: Vasvári Tamás
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A hazai indulók 12 érmet, két aranyat, négy ezüstöt és hat bronzot gyűjtöttek a budapesti világkupán. Sós Csaba az M4 Sport Nemzeti Sporthíradó című műsorában hétfőn elmondta: örül az éremszámnak, bár elsősorban nem ebben gondolkodott.

– Októberben még nem szoktunk versenyezni, de az eredmények megfelelnek a felkészülés során elvégzett munkának – fogalmazott.

Az egyik magyar győzelem Kapás Boglárka nevéhez fűződött, aki a 400 méter vegyes megnyerése mellett 200 méter pillangón bronzérmet szerzett. Vele kapcsolatban a kapitány azt mondta: csinálja, amit ilyenkor kell, reális célkitűzése van, és halad az úton, ő pedig nagyon drukkol neki, hogy sikerüljön ezeket a célokat elérnie. Sós Csaba beszélt Márton Richárdról is, aki szerinte kifejezetten jó iramú versenyben nyújtott remek teljesítményt és lett ezüstérmes 200 méter pillangón.

 

A beszélgetés során ismét szóba került az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Milák Kristóf is, aki az előzetes tervekkel ellentétben mégsem indult a vk-versenyen. Sós Csaba azt mondta, amíg egy sportoló nem edz, addig nincs miről beszélni.

– Szeptemberben el kellett volna kezdenie a munkát komolyan, és előrébb kellene tartania. Többször elmondtam már, hogy zseniknél gyakran átírják a tankönyveket, de van, amit nem lehet. Akinek ilyen tehetséget adott a sors és nem hozza ki magából, az katasztrófa – fogalmazott, hozzátéve, hogy már csak kilenc hónap van az olimpiáig, ezért nagyon aggódik. – Most nem úgy van, ahogy ő azt elképzeli. Egész egyszerűen le kell járni és kőkeményen kell dolgozni – jelentette ki.

Sós Csaba szerint a váltók szempontjából is fontos lenne Milák visszatérése, nélküle jelentősen csökken az esély arra, hogy egy váltó megszerzi az olimpiai kvalifikációt, így 3-4-5-6-8 úszó itthon maradhat.

A februári, dohai világbajnokság előtt vár még egy világverseny a magyarokra, a decemberi, bukaresti rövidpályás Európa-bajnokság, erre a szövetségi kapitány elmondása szerint azok utaznak majd, akik olimpiai A szinttel rendelkeznek, illetve akik egyéni számban aranyérmet szereztek az ifjúsági Eb-n.

Borítókép: Milák Kristóf olimpiai bajnok úszó a rövidpályás országos bajnokságon a kaposvári Csík Ferenc Versenyuszodában 2022. november 16-án (Fotó: MTI/Vasvári Tamás)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.