A párost Minnen bontotta fel, a jövő évi olimpiára hivatkozva, ahol a Grand Slam-tornákkal ellentétben csak egy nemzetbeli párosok szerepelhetnek. Ezután Bondár is magyar párral indult a US Openen, ő és Babos Tímea együtt szerepelnének Párizsban is.
A korábbi párostársak meccsén Bondár került szettelőnybe, de Minnen fordított, és megszerezte a vezetést a belgáknak.
Gálfi Dalma következett a korábbi US Open-elődöntős Yanina Wickmayer ellen. A magyar játékos a simán elveszített első játszma után a másodikban szoros csatában kiegyenlített, de a döntő szettben már nem volt esélye.
Babos Tímea nem lépett pályára
Mivel a párharc érdemi része véget ért, a csapatok úgy döntöttek, hogy a párost már nem játsszák le. Így bár a kerethirdetés alapján megvolt rá az esély, hogy Babos Tímea 2017, Stollár Fanny pedig 2018 után ismét pályára lépjen a magyar válogatottban, végül mindkettejüknek csak a szurkolás jutott a párharcban.
A belga válogatott érvényesítette a papírformát, és jövőre a Billie Jean King-kupa világcsoportjában szerepelhet, a magyar válogatott az idei évhez hasonlóan 2024-ben is az euroafrikai zóna I. osztályában játszhat.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!