A Liverpool Dubajba küldi egyik legfontosabb játékosát

Hosszú a hiányzók listája a Fulham elleni Ligakupa-meccs előtt. Többek között Szoboszlai Dominik sem állhat a Liverpool rendelkezésére a szerdai találkozón, amely az ellenfél számára történelmi lesz, a Fulham ugyanis először jutott el a sorozatban a legjobb négy közé. A Liverpool ellenben az angol Ligakupa rekordgyőztese kilenc végső sikerrel, és a sok sérült ellenére most is a párharc esélyese.

2024. 01. 10. 4:55
Andy Robertson
FBL-ENG-PR-WOLVES-LIVERPOOL Fotó: AFP/ADRIAN DENNIS
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

eddig fontos szerepet játszott a Liverpool angol Ligakupa-menetelésében, a magyar játékos a Leicester City, majd a West Ham United elleni mérkőzésen is vezetést érő gólt szerzett. A Fulham elleni elődöntő első felvonásán viszont a Liverpool nem számíthat a kisebb sérülésből lábadozó Szoboszlai játékára, s a magyar játékossal messze nem ért véget Pepijn Lijnders asszisztensedző felsorolása, amikor a hiányzókról és visszatérésük lehetséges időpontjáról beszélt.

Liverpool FC v Bayern München - Pre-Season Friendly Szoboszlai Dominik Andy Robertson
Szoboszlai Dominik és Andy Robertson még nem játszik, viszont már ott van a Liverpool meccskeretében (Fotó: Getty Images/Yong Teck Lim)

– Virgil van Dijknak jót tett, hogy kihagyta a londoni utazást, ő visszatérhet – mondta a jó hírt Lijnders, aki kedvezőtlen fejleményről is beszámolt: is csatlakozott a hiányzók névsorához, ő néhány hétig biztosan nem játszhat.

A Liverpool sérültjei közül a csapatkapitány, Andy Robertson lassan három hónapja harcképtelen.

– Hamarosan újabb vizsgálat vár rá, utána látjuk, hogyan folytatódhat a rehabilitációja. Ha növelhetjük a terhelését, akkor egy hetet Dubajban készül majd – mondta a szakember a skót futballistáról.

Szünet előtt a Liverpool, Szoboszlai is kihasználhatja

Az angol Ligakupában először négy közé jutott Fulham elleni mérkőzésen hiányzik még a Liverpoolból a kulcscsonttörésből a vártnál gyorsabban gyógyuló Cimikasz, valamint a régóta maródi Thiago és Bajcetic is, utóbbiak biztosan nem térnek vissza januárban sem.

Nem sérült ugyan, de szintén nem áll rendelkezésre Mohamed Szalah és Endo Vataru: előbbi az egyiptomi, utóbbi a japán válogatottal szerepel kontinenstornán a következő hetekben.

Az elmúlt hetek rendkívül sűrű versenyprogramja után viszont lélegzetvételnyi szünethez jut a Liverpool, a szerdai Ligakupa-meccs után legközelebb csak január 21-én játszik tétmeccset, a Bournemouth elleni bajnokin pedig várhatóan már Szoboszlai Dominik is a csapat rendelkezésére állhat.

Az itthon az év sportolójának választott labdarúgóra nagy szüksége lenne a Liverpoolnak, amely továbbra is négy fronton áll harcban: a Ligakupa mellett az FA-kupában is áll, vezeti a Premier League-et, az Európa-ligában pedig a nyolcaddöntőben folytathatja szereplését.

Angol Ligakupa, elődöntő, 1. mérkőzés

Liverpool–Fulham 21.00 (tv: Match 4)

Kedden játszották: Middlesbrough–Chelsea 1-0

 

Borítókép: Andy Robertson visszatérésére még várni kell (Fotó: AFP/ADRIAN DENNIS)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.