Elismert játékosa szerint megalázta őt a szeretett klubja

Bódi Ádám a junior éveket is beszámítva húsz évig futballozott a DVSC-ben, ezt egy rövid fehérvári időszak törte csak meg. Most távozott a debreceni klubtól, Kazincbarcikán folytatja a pályafutását, ám keserű szájízzel ment el, mert szerinte a Loki méltánytalanul bánt vele, a vezetők nem merték a szemébe mondani, hogy menjen.

2024. 07. 19. 14:59
Bódi Ádám azt mondja, a DVSC meglepődött, hogy ő elfogadta a neki kínált szerződést. Fotó: Nemzeti Sport/Kovács Péter
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bódi Ádám háromszor nyert bajnoki címet a Debrecen futballistájaként, egyszer a válogatottban is pályára lépett, tehát nem a futottak még kategóriájába tartozik a magyar labdarúgásban. A 33 éves játékos a közelmúltban Kazincbarcikára szerződött, tehát a másodosztályban folytatja a pályafutását. Erről is beszélt a Debsport.com nevű oldalnak, és a szavaiból különös történet bontakozott ki. Elmondta, a felkészülést a DVSC-vel kezdte el, de nem tudta, marad vagy távozik.

Forrás: Dvsc.hu

Voltak megkeresések más kluboktól, a Loki ajánlata is ott volt az asztalomon, ám átolvasva a szerződéstervezetet – melyet méltatlannak találtam –, azt éreztem, a DVSC-nél nem szeretnék, hogy maradjak. Emiatt volt pár álmatlan éjszakám, bár csalódott voltam, családommal mégis úgy döntöttünk, elfogadjuk a DVSC ajánlatát, mert a klub, a város sokat jelent számomra, amit nehéz elengedni. A feketeleves ezután következett, amelyre egyáltalán nem számítottam. Azt követően, hogy e-mailben jeleztem, elfogadom és aláírom a szerződést, az ügynökömnek azt mondták: tiszteletből, illendőségből adtuk Ádámnak az ajánlatot, azért, amit a klubért tett, nem hittük, hogy el fogja fogadni. Ezután vissza is léptek a szerződéshosszabbítástól

– mondta el Bódi Ádám, aki kitért arra is, hogy tavasszal háromszor is beszélt négyszemközt Ike Thierry Zaengellel, a DVSC elnökével, aki megnyugtatta, minden rendben lesz, hosszabbítanak vele, de ez nem történt meg, s Kazincbarcikára igazolt.

A cikk megjelenése után a klub közleményben reagált, ezt változtatás nélkül közöljük.

„2024.07.18-án interjú jelent meg Bódi Ádámmal a www.debsport.com internetes oldalon, amelyben kifejtette saját álláspontját többek között a szerződése lejártát követően a DVSC-től történő távozásáról is.

A DVSC Futball Zrt. vezetése ismételten megerősíti, hogy a saját nevelésű Bódi Ádámot a klub továbbra is egyik fontos, elismert játékosának tartja, akinek a Lokiért tett érdemei elvitathatatlanok.

A Debreceni VSC a játékos fejlődéséhez hosszú éveken keresztül minden feltételt biztosított, a félresikerült fehérvári átigazolás után áldozatot hozva hazaigazolta Debrecenbe és azt követően is a klub történetének kiemelkedő játékosaként kezelte, többször szerződést hosszabbítva vele.

Az interjúban elhangzottak Ádám saját véleményét tartalmazzák, amelyet annak ellenére tiszteletben tartunk, hogy  sajnálatos módon a valóságban történtekkel csak részben tartalmaznak átfedést.

Vezetőségünk újfent megköszöni Bódi Ádám a DVSC-ért tett szolgálatait, gratulál kiemelkedő NBI-es pályafutásához és további sok sikert kíván neki következő álláshelyén!

Egy hosszú, együtt töltött idő utáni elválás mindkét fél számára érzelmekkel teli és megterhelő, de  reményeink szerint fogunk még Ádámmal közösen a DVSC-t segítve együttműködni!

A DVSC Futball Zrt. menedzsmentje minden erejével azon dolgozik, hogy a lehető legerősebb kerettel vágjon neki az OTP Bank Liga 2024/2025-ös szezonjában és minél jobban ki tudja szolgálni szurkolóit mind a pályán, mind a pályán kívül.

Mivel az eredményes szerepléshez nagy szükségünk van a szurkolóink támogatására, ezért a témát lezártnak tekintjük és folytatjuk a felkészülést a következő idényre.

Hajrá, Debrecen! Hajrá, DVSC!” – áll a DVSC közleményében.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.