Vereség Kínától, büntetésként Hollandia következik a negyeddöntőben

Női vízilabda-válogatottunk 11-9-re váratlanul kikapott Kínától az utolsó csoportmérkőzésén. Bíró Attila csapata sajnos gyenge teljesítményt nyújtott, az ázsiaiak messze kiszorították a mieinket a kapujuktól, 7-2-es hátrányból nem sikerült felzárkózni. A vereséggel elúszott az első hely, ami azzal jár, hogy Kanada helyett az erősebb Hollandia következik a keddi negyeddöntőben

2021. 08. 01. 8:16
null
Fotó: Mirkó István
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A magyar válogatott azzal a tudattal kezdte meg a mérkőzést, hogy a csoport első helyéhez a döntetlen is elég, bár pólóban nehéz ikszre játszani.

Négy perc sem telt a meccsből, s már harmadszor kerültünk emberhátrányba. Nem jó ez így. A fülemben csengtek Bíró Attila szövetségi kapitány szavai. Amikor az Egyesült Államok elleni bravúr után megkérdeztem, a magyar csapatnak kijáró tiszteletnek köszönhető-e, hogy az amerikaiak az utolsó támadásuknál nem kaptak fórt, fintorra húzta a száját. – Bárcsak így lenne, de ennek inkább az ellenkezőjét tapasztalom. Az oroszok ellen nagy bírói nyomás alatt játszottunk, s most sem nekünk kedveztek – fűzte hozzá. S hasonló volt a helyzet Japán ellen is, ezért is volt sokáig szoros a végül 17-13-ra megnyert találkozó.

Az Egyesült Államok a sportágban nagy hatalom, Oroszországot is idesorolhatjuk, Japán pedig a házigazda. De hogy Kína ellen miért nem jár nekünk legalább egyenlő elbírálás, arra már nehéz magyarázatot találni.

Az ázsiaiak éltek is a lehetőséggel, elhúztak 3-0-ra. Azt se hallgassuk el önkritikusan, hogy a mieink sem sziporkáztak az első percekben. Illés Anna szépített ugyan, de erre egyből jött a kínai válasz, az első nyolc perc után nem mutatott valami fényesen a három gólos hátrány (1-4). Hol az a döntetlen?

Végre kis szerencse. Szücs Gabriella a támadóidő lejártakor kicsit lesz, ami lesz alapon eldobta a labdát, a kínai kapus bevédte (2-4). De ez sem hozta meg a fordulatot. Bíró Attila rekedre kiabálta, de sehogy sem találtuk meg a kínaiak ellenszerét, akik zsinórban bevágott három góllal elhúztak 7-2-re, egyben ez volt a félidei állás.

Nem kenhettük csak a bírókra a dolgot, a kínaiak jól védekeztek, messze kitolták a mieinket a kapujuktól, ezért alig tudtunk helyzetbe kerülni.

Újabb kínai góllal folytatódott a találkozó, de után soroatban három góllal feljöttünk 8-5-re. A negyedik negyed 9-6-os kínai vezetésről indult, pislákolt még a remény. Úszásban legalább jobbak vagyunk, negyedszerre is elhoztuk a labdát. Gurisatti góljával két gólra sikerült lefaragni a hátrámy (7-9). Ekkor még négy perc volt hátra. Kimaradt egy fór, Gurisatti ugyan ötméteresből betalált, ezzel feljöttünk egy gólra, de a pánikszerű végjátékban a kínaiak is kaptak egy ötöst, s ők is belőtték. Még egy gyors gólváltás, de ez érdemben semmin sem változtatott, 11-9-re kikaptunk.

Oda az első hely. A második szerencsére azonban nem. Ha ezután az oroszok a papírformának megfelelően megverik Japánt, akkor velük egyaránt 5 ponttal zárunk. A nemzetközi szövetség, a FINA egyedi szabályozása szerint pontegyenlőség esetén először az egymás elleni eredmény dönt – ami döntetlen –, másodszor viszont a csoportelső elleni eredmény, ami nekünk kedvez, hiszen legyőztük az USA-t.

Fotó: Mirkó István

Bíró Attila: A következő meccset kell megnyerni

– A helyzeteink megvoltak, de türelmetlenek vagy pontatlanok voltak. Sokszor hibáztunk a kapu előtt, nem pörögtek a kezek és a lábak. Nehéz lett volna fordítani, de szépen visszajöttünk, a döntetlen bravúros lett volna. Szép lett volna a csoport élén végezni, de azért nem adnak semmit. Volt két bravúros meccsünk, ma gyengébben játszottunk, de ez belefér, a következő meccs a legfontosabb, azt kell megnyerni. Mindegy, hogy Kanada vagy Hollandia jön, nyerni kell, a négy közé szeretnénk kerülni – értékelte a meccset Bíró Attila, s tekintett előre egyúttal a negyeddöntőre.

Negyeddöntő Hollnadiával – na de miért?

Tehát Hollandia–Kanada találkozón dőlt el, ki lesz az ellenfelünk a negyeddöntőben. S persze a FINA egészen érthetetlen szabályozása is kellett ehhez a kifejlethez. Odáig még világos a dolog, hogy a B csoportban miért mi vagyunk a másodikok. Ám az A csoportban, azután, hogy Hollandia 16-12-re legyőzte Kanadát, az élen spanyol, holland, ausztrál körbeverés alakult ki. A gólkülönbség alapján a Spanyolország, Hollandia, Ausztrália az első három sorrendje. Gondolnánk mi... A FINA azonban ekkor is úgy okoskodik, hogy Spanyolország az első, mögötte pedig a pontegyenlőségnél az egymás elleni eredmény (15-12) Ausztráliának kedvez, tehát Ausztrália a második, Hollandia pedig a harmadik.

A vízilabda tényleg követhetetlen sportág. S nem csak amiatt, ami a víz alatt történik.

De ne csak a vereségen, ezen is lépjünk túl. Innen legalább minden világos. A magyar válogatott mint a B csoport második helyezettje az A csoport harmadik helyezettjével találkozika negyeddöntőben.

B csoport, 4. (utolsó) forduló: Kína–Magyarország 11-9 (4-1, 3-1, 2-4, 2-3)

magyar gólszerzők: Gurisatti 4, Illés 2, Keszthelyi, Leimeter, Szücs 1-1

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.