Berecz Zsombor fölényesen nyert a Finndingi Eb-n

Ez az Európa-bajnokság volt az egyetlen nagy, számottevő verseny ebben az évben.

Magyar Nemzet
2020. 09. 06. 15:14
Berecz Zsombor
Nehéz körülményekre számít Japánban az olimpián Fotó: MTI/Kovács Tamás
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

nyerte a vitorlázó Finndingi Európa-bajnokságot, amely vasárnap ért véget a lengyelországi Gdyniában. A tokiói olimpiai kvótával már rendelkező Berecz Zsombor az egy héttel ezelőtt kezdődött verseny utolsó előtti napján, szombaton állt az élre. A vasárnapi első futamban nyolcadik lett, ezzel behozhatatlan előnyre tett szert. Az utolsó futamban a 24. helyen végzett, ami a leggyengébb eredménye volt, így ezt nem vették figyelembe a végelszámolásnál. Berecz 53 helyezési ponttal végzett az élen. Huszonhét nemzet hetven vitorlázója indult az osztály nyílt, a tengerentúli versenyzők számára is nyitott kontinensviadalán.

Berecz Zsombor 2018-ban világbajnok volt finndingiben, 2016-ban és 2019-ben Európa-bajnoki ezüstérmet nyert, tavaly pedig megnyerte az olimpiai tesztversenyt.

– Nem lehet szavakba önteni azt a boldogságot, amit érzek. Elképesztően nehéz verseny volt, nagyon koncentráltan kellett vitorlázni az összes futamban – idézi a magyar szövetség sajtóközleménye Berecz Zsombort. – Nagyon nehezek voltak a körülmények. Kicsit olyan volt, mint amikor Agárdon versenyzünk. Hatalmas hullámok és forgolódó szél. Körülbelül hatvanévesnek érzem magam, annyira elfáradtam. Fizikailag is rendkívül megterhelő versenyen vagyok túl.

Miután a nemzetközi osztályszövetség törölte az októberre tervezett világbajnokságot, így az Európa-bajnokság volt az egyetlen nagy nemzetközi verseny az idén.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.