Budapesten lesz a 2021-es cselgáncs-világbajnokság

Jövőre Budapest ad otthont az olimpiai kvalifikációs cselgáncs-világbajnokságnak.

Forrás: MTI2020. 10. 25. 18:22
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tóth László, a magyar szövetség elnöke a budapesti Grand Slam-verseny vasárnapi zárónapján jelentette be, hogy a magyar főváros rendezi június 3-tól a 2021-re halasztott tokiói ötkarikás játékok legfontosabb kvalifikációs versenyét. A Papp László Sportaréna eddig egyszer, 2017-ben adott otthont cselgáncs-világbajnokságnak.

A GS-tapasztalatokat összegezve Tóth úgy vélekedett, hogy a magyar szervezőknek nem 99, hanem 101 százalékosan sikerült betartaniuk a saját maguk által kreált szabályokat. – Az elején többen nem értették, hogy ha átestek a két hozott PCR-teszten, majd Budapesten is leszűrték őket, akkor miért nem léphetnek ki a buborékból – fogalmazott a szövetség vezetője. – A görög csapatból ketten elmentek bevásárolni a városba, majd amikor hazaküldtük őket, már az egész dzsúdós család elfogadta a körülményeket. Büszke vagyok arra, hogy a nemzetközi szövetséggel közösen kitalált rendszer olyan jól működött, hogy a 409 résztvevőből csak egy adott pozitív mintát a második itteni teszten.

Tóth László közölte, a budapesti lebonyolítás lesz a zsinórmérték a következő nemzetközi versenyeken, sőt már a tokiói olimpia szervezői is jelezték, hogy hasznosítanák a magyarországi tapasztalatokat. – A csehek a nehézségek ellenére meg akarják rendezni a novemberi Európa-bajnokságot, így oda nem kívánunk beugrani rendezőként. De ha nagyon szorult volna a helyzet, akkor az itt lévő európaiakkal egy kis szünet után meg tudtuk volna csinálni az Eb-t is. A vb-t eredetileg 2022-re kaptuk meg, de a tegnapi miniszteri megerősítés alapján előrehozzuk a rendezést, részben a nemzetközi szövetség kérésére – fejtette ki.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.