Eltörték Varga ujját és az álmainkat

Bár Rasovszky Kristóf a 10 kilométeres nyílt vízi úszásban elért negyedik helyezésével olimpiai kvótát szerzett, és női vízilabda-válogatottunk is legyőzte Kanadát ­15-14-re – amivel már legalább a második helyen jut tovább a B csoportból – a kvangdzsui vizes világbajnokságon, mégis egy szörnyű sérülés árnyékolta be az amúgy sikeres keddet. Kiderült, hogy férfi-vízilabdaválogatottunk csapatkapitánya, egyben a világ ez idő szerint alighanem legjobb pólósa, Varga Dénes hétfőn ujját törte az Új-Zéland ellen 24-4-re megnyert mérkőzésen. Most úgy néz ki, a klasszis már nem játszhat a vb-n.

Ch. Gáll András
2019. 07. 17. 5:18
VARGA Dénes; Sunde, Anton;
A világ talán legjobb vízilabdázója (10-es sapkában) vezérletével éremesélyesek voltunk Fotó: MTI/Kovács Tamás
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Már a hétfői mérkőzés közben és után sejteni lehetett, hogy baj van, de akkor még mindenki abban reménykedett, hogy csak zúzódást okozott az egyik új-zélandi játékos nem szándékos rúgása Varga „Dumi” jobb, azaz lövőkezén. A tegnapi röntgen azonban kimutatta, nem zúzódás, hanem törés. Valószínű, hogy a csapatkapitány már aligha játszhat a vb-n, így a ma hajnali 4 óra 10 perckor esedékes, Spanyolország elleni csoportrangadón sem. Märcz Tamás szövetségi kapitány összetörten fogadta a hírt, a Vlv.hu szakportálnak azt mondta, Varga továbbra is a csapattal marad, a játékosok pedig profik, és tudják, mi a dolguk.

A világ talán legjobb vízilabdázója (10-es sapkában) vezérletével éremesélyesek voltunk
Fotó: MTI/Kovács Tamás

Beszéltünk a helyszínen tartózkodó Kemény Dénessel, korábbi háromszoros olimpiai bajnok szövetségi kapitánnyal, az MVSZ exelnökével, aki érdekes perspektívából világította meg a történteket.

„Dumi keze valóban sínben van, nem tudom elképzelni, hogy a vb-n még játszhatna. Ez borzalmas csapás, hiszen az utóbbi egy évben élete formájában pólózott. Nem beszélve arról, hogy Dénes kiesésével mind­össze tíz mezőnyjátékosunk maradt, hiszen a szabályok értelmében senkit sem lehet behívni a helyére. Ugyanakkor olyan lélektani következménye is lehet a sérülésnek, hogy ez a válogatottat még jobban összekovácsolja, amolyan csak azért is hangulat alakulhat ki. Az ellenfelekre pedig óriási nyomás hárul, hiszen papíron már-már elvárás, hogy megverjék ezt a meggyengült magyar együttest. Azt mondom, túl sok jó játékos van ahhoz ebben a magyar válogatottban, hogy le kellene írni.”

Varga sérülésének árnyékában szinte elsikkadt a női válogatott 15-14-es győzelme Kanada felett, amellyel elértük, hogy a B csoportban másodiknál rosszabb helyen nem végezhetünk, s ha holnap legalább döntetlent játszunk az oroszokkal, akkor meg is nyerjük a csoportot. Akkor pedig máris a nyolc között vagyunk, a könnyebbik ágon. Keszthelyi Rita káprázatosan játszott, négy előny- és három büntetőgólt lőtt. Bíró Attila szövetségi kapitány így értékelt az M4 Sportnak:

– Sokkal simábban, négy-öt góllal kellett volna nyernünk, de ettől függetlenül örülök a győzelemnek. A végére egy kicsit elfáradtunk, ezért tudott felzárkózni az ellenfél. Óriási szívvel játszott a csapatom, ezért győztünk.

B csoport: Magyarország–Kanada 15-14 (3-2, 5-4, 5-3, 2-5). Magyarország: Gangl – Szilágyi 1, Parkes 1, Gurisatti, Rybanska 1, Horváth Brigitta, Illés, Keszthelyi 7, Leimeter 1, Gyöngyössy 2, Tóth-Csabai 1, Vályi 1, Magyari (kapus); Oroszország–Dél-Korea 30-1.

Félig tele, félig üres. A szombati, öt kilométeren elért győzelme után azt hittük Rasovszky Kristófról, hogy most már mindent megnyer – sajnos azonban a nyílt vízi úszás ennél keményebb műfaj. A 22 éves veszprémi srác tegnap hajnalban az olimpiai távon, 10 kilométeren negyedik lett a német ­Florian ­Wellbrock, a francia Marc-Antoine Olivier és a német Rob Muffels mögött, a másik magyar, Székelyi Dániel a 27. helyen végzett.

„Alapvetően elégedett vagyok, az olimpiai kvóta megszerzése volt a cél, és azt magabiztosan elértem. Más kérdés, hogy felhőtlenebb lenne az örömöm, ha felállhattam volna a dobogóra. Roppant erős volt az iram – most is utolsóként ugrottam vízbe, de ennek nincs jelentősége –, fél távnál 54 perc körül volt az élmezőny, alig pár másodperccel maradtunk el az öt kilométeren győztes időmtől, az 53:23-tól” – mondta lapunknak Rasovszky, aki szombaton húszezer, ma ötezer dollárt kapott a helyezéséért.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.