Mihók Attila: Nem vagyok sikerkapitány, ahogy kudarckapitány sem voltam
Mihók Attila szerint az a női pólósok titka, hogy az emberi kapcsolatok szintjén is példamutató csapattá váltak.
Mihók Attila szerint az a női pólósok titka, hogy az emberi kapcsolatok szintjén is példamutató csapattá váltak.
A korábbi szövetségi kapitány sebei még nem gyógyultak be, de a következő éveit a medence partján képzeli el.
„Úgy láttam: amit az elmúlt évek alatt felépítettünk, most egy kicsit megtört, megszakadt.”
Mihók Attila: Ez természetesen most nem egy jó helyzet, ezért vállalnunk kell a felelősséget.
Bíró Attila helyett két szakember foglalkozik a női válogatottal, kettejük közül Mihók Attila fog meccselni.
Keszthelyi Rita sajnálja, hogy Bíró Attilának és stábjának távoznia kellett a válogatottól.
A Magyar Vízilabda-szövetség elnöksége szerdán egyhangú szavazással döntött Bíró Attila leváltásáról.
Az elnökség egyhangúan döntött, az ok a fukuokai világbajnokság csalódást jelentő hatodik helye.
A hatodik helyen zárta a fukuokai világbajnokságot a magyar női vízilabda-válogatott.
A görögök extra védéseket bemutató Magyari Alda szerint, ha a spanyolok ellen is így véd, nyerhettünk volna.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
The Tisza Party leadership spares no one and nothing.
A száműzetésben lévő iráni ellenzéki Iráni Ellenállás Nemzeti Tanácsa (NCRI) az iszlám köztársaság legfőbb politikai és vallási vezetőjének távozását követeli az Irán elleni amerikai támadásokat követően.
A világ legismertebb gospel sztárkórusa ismét Magyarországra látogat.
Felkavaró és hátborzongató történetek a kérészéletű uralkodónőkról.
Dömötör szerint a Voks 2025 megálljt parancsolhat Brüsszel ukrán bővítési terveinek.
A lapunknak nyilatkozó Sima Shine, az Izraeli Nemzetbiztonsági Tanulmányok Intézetének vezető kutatója szerint a következő 24 órában eldől, milyen irányt vesz a háborús helyzet.
This is a crucial topic that transcends politics.
Dömötör szerint a Voks 2025 megálljt parancsolhat Brüsszel ukrán bővítési terveinek.
A lapunknak nyilatkozó Sima Shine, az Izraeli Nemzetbiztonsági Tanulmányok Intézetének vezető kutatója szerint a következő 24 órában eldől, milyen irányt vesz a háborús helyzet.
This is a crucial topic that transcends politics.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.