Ez nem a Fradi hete volt

A zárómérkőzés hozta a 8. forduló leggyengébb mérkőzését a labdarúgó NB I-ben. Ami azért meglepetés, mert a Honvéd fogadta a Ferencvárost. A 0-0-s döntetlen azt jelenti, hogy a listavezető Fehérvár lépéselőnybe került a címvédő FTC-vel szemben.

Magyar Nemzet
2019. 10. 07. 12:52
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szergej Rebrov szerdán azt mondta, ezen a héten nem jelenthet gondot, hogy a Fradi csütörtök után vasárnap is játszik, hiszen mindkétszer Budapesten lép pályára, tehát nem kell utazni. Így is igyekezett frissíteni a csapatát a Ludogorectől elszenvedett 3-0-s vereség után, bekerült Botka (Lovrencsics helyére), Civic (Heister), Leandro (Sigér), Ihnatenko (Haratin), Varga (Zubkov) és Szignyevics (Boli) is. S persze Gróf Dibuszt váltva, aminek a pikantériáját az adta, hogy a kapus a nyáron éppen a Honvédtól igazolt az FTC-hez. A túloldalon Lanzafame készült a meccsre ellentétes utat bejárva. A találkozó megrekedt eme kuriózumok szintjén. Bosszantóan gyenge meccs volt. Egy-egy nagy helyzet akadt. A második félidőben előbb Isael hat méterről nem mert kapura lőni, s még meghúzott egy fölösleges cselt. A másik oldalon Gróf bizonytalankodásának ­köszönhetően Kamber elé hullott a labda, ám ő két lépésről fölé bombázott.

Varga Roland (fehérben) nem hozta zavarba a Honvéd védelmét
Fotó: Teknős Miklós

A Fehérvár megszenvedett a Debrecennel, de végül megérdemelten került fölébe. Az Újpest hozta rapszodikus formáját: a múlt héten vendégként legyőzte a Fehérvárt, most meg hazai pályán kikapott a Mezőkövesdtől. A forduló legérdekesebb meccsét, bármily meglepő, a Kisvárda és a ZTE játszotta. A ZTE vendégként 2-0-ra vezetett, fordított a Kisvárda, annak is köszönhetően, hogy emberhátrányba került az ellenfele. Sőt, a zalaiak kilenc főre fogyatkoztak, mégis tudtak egyenlíteni. Vasile Miriuta, a várdaiak mestere le is szűrte a következtetést: ha nem erősít a csapata, bajba kerülhet.

A következő két hétben nem csak neki lesz ideje gondolkodni, a válogatot miatt szünet jön az NB I-ben.

Az NB I állása

1. Fehérvár FC 8 7 – 1 19-6 21

2. Mezőkövesd 8 6 – 2 12-7 18

3. Ferencváros 7 5 1 1 10-5 16

4. Puskás A. 8 4 2 2 13-8 14

5. Újpest 8 3 1 4 12-14 10

6. Kisvárda 8 3 1 4 11-14 10

7. Paks 8 3 1 4 9-13 10

8. Debrecen 7 3 – 4 14-13 9

9. ZTE 8 2 2 4 14-12 8

10. Honvéd 8 2 1 5 10-15 7

11. Diósgyőr 8 2 1 5 6-15 7

12. Kaposvár 8 2 – 6 7-15 6

NB I, 8. forduló

Honvéd–Ferencváros 0-0, Hidegkuti-stadion, 3616 néző, v.: Andó-Szabó.

Fehérvár FC–Debrecen 2-1 (1-1), Mol Aréna Sóstó, v.: Iványi. Gól: Kovács I. (9.), Musliu (66.), illetve Adenji (29.).

Kisvárda–ZTE FC 3-3 (0-2), Kisvárda, 2280 néző, v.: Pintér. Gól: Grozav (48.), Kravcsenko (58.), Tischler (71.), illetve Bedi (26.), Radó (43., 11-esből), Babati (83., 11-esből). Kiállítva: Bolla (56., ZTE), Devecseri (81., ZTE).

Paks–Kaposvár 2-1 (0-1), Paks, 1109 néző, v.: Bogár. Gól: Remili (47.), Winde­cker (55.), illetve Hegedűs D. (36.).

Diósgyőr–Puskás Akadémia 1-1 (0-0), Diósgyőr, 2302 néző, v: Erdős. Gól: Sesztakov (76.), illetve Meissner (91.).

Újpest–Mezőkövesd 1-2 (0-1), Illovszky Rudolf Stadion, 2248 néző, v.: Berke. Gól: Koszta (93.), illetve Berecz (43.), Silye (90.).

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.