Asztaliteniszezőnőnk címlapsztori Tokióban a Financial Timesban!

Fazekas Mária a különleges „olimpiás” frizurájával került a középpontba az ötkarikás játékokon.

2021. 07. 24. 4:40
null
Forrás: Facebook/Fazekas Mária
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megszokhattuk, hogy az ötkarikás játékokon különleges „olimpiás” frizurákat láthatunk, nincs ez másképpen most Tokióban sem. A magyar delegációból, asztaliteniszezőink közül ez Fazekas Máriának olyan jól sikerült, hogy a fotósok is kiszúrták, a földkerekség vezető gazdasági szaklapja, az 1888-ban alapított Financial Times pedig az ő fotóját tette a címlapra! Ezt maga Fazekas Mária osztotta meg magyar idő szerint szombaton hajnalban a Facebookon, azzal a rövid kommenttel, hogy „címlapsztori”. Megerősítésként itt megkérdeztük tőle, hogy valóban ő van-e a fotón, amire azt a tömör választ adta, hogy „aha”.

A korábbi tokiói bejegyzései között amúgy megtaláltuk a „bizonyítékot” is, mindezeket most olvasóink elé tárjuk:

Forrás: Facebook/Fazekas Mária
Forrás: Facebook/Fazekas Mária

Itt pedig a magyar női csapatból Fazekas Mária, Pergel Szandra és Madarász Dóra. (Csak Póta Georgina hiányzik.)

Forrás: Facebook/Fazekas Mária

Később megkérdeztük Fazekas Máriától, hogyan tudta meg, hogy címlapra került, talán Tokióban is rendszeresen olvassa a Financial Timest? Nos, erről azért nincs szó, mint elárulta, a luxemburgi Sarah De Nutte szúrta ki, hogy a fotója bekerült a gazdasági újságba. Mi is köszönjük neki a sztorit!

Ami az asztalitenisz versenyeit illeti, a Szudi Ádám–Pergel Szandra duó a vegyes párosok első fordulójában 4-0-ra maradt alul a negyedik helyen kiemelt hongkongi Vong Csun-tinggel és Tu Hoj-kemmel szemben, így a 16 között befejezte szereplését.

Más sportágakra áttérve, sportlövészetben Mészáros Eszter a huszadik helyen zárta a női légpuskások versenyszámát, vagyis nem jutott be a legjobb nyolc lövőt felvonultató döntőbe. A Gödöllői EAC 19 éves világkupa-győztese 625,3 körös eredménnyel fejezte be a 60 lövéses alapversenyt az ötvenfős mezőnyben.

– Jobbat szerettem volna lőni, de ezért az eredményért is megdolgoztam, ezért teljes mértékben nem lehetek csalódott – nyilatkozta az MTI-nek versenyzőnk, aki elismerte, hogy csak az utolsó négy sorozata volt jó, az első kettőben nem sikerült meglőnie azt, amit tud. – Nem akarok ezen túl sokat rágódni, mert tudom, hogy meg tudtam volna lőni a döntős szintet, de ez sajnos most így jött ki – mondta Mészáros Eszter, aki legközelebb kedden, a légpuskások vegyescsapat-versenyében áll majd lőállásba Péni Istvánnal az oldalán.

A cselgáncsozóknál a női 48 kg-ban Csernoviczki Éva győzelemmel kezdett, a 16 közé jutásért leszorítással verte az indiai Shushila Likmabamot. A nyolc közé jutásért a kategória egyik legjobbja, a 2017-ben világbajnok japán Tonaki Funa volt az ellenfele, akit még nem sikerült legyőznie. Sajnos most sem, ezt a meccset ő veszítette el leszorítással, így kiesett. – A 48 kilogrammban biztos, hogy ez volt az utolsó meccsem. Még nem tudom a folytatást, de húsz éve vagyok ebben a súlycsoportban, ami rengeteg fogyasztást jelent – jegyezte meg a 2012-es olimpián bronzérmes, kétszeres Európa-bajnok, 34 éves Csernoviczki.

Ökölvívásban egyetlen indulónk, Gálos Roland (57 kg) az első mérkőzésén a nyolcaddöntőbe jutásért egyhangú pontozással (30-25, 30-25, 30-27, 30-27, 30-27) kikapott a kazah Serik Temirzsanovtól, így számára is befejeződött az olimpia.

Az áprilisban Európa-bajnok Salim Omar 26-13-ra kikapott a második helyen kiemelt olasz Vito Dell'Aquilától a tekvandósok férfi 58 kilogrammos kategóriájának nyolcaddöntőjében. A magyar tekvandós azonban folytathatja a küzdelmet a vigaszágon, mert legyőzője bejutott a fináléba.

Vívásban a férfikardozók egyéni versenyében a 32 között Decsi Tamás 15-8-ra kikapott a német Max Hartungtól, majd Szatmári András is veszített, világbajnokunk 15-12-re maradt alul az iráni Ali Pakdamannal szemben – ez bizony hidegzuhany... Harmadik magyarként a kétszeres egyéni olimpiai bajnok, 2012-ben és 2016-ban is megkoronázott a venezuelai José Quintero ellen lépett pástra, s ő megoldotta a feladatát, 15-7-re győzött. Majd az iráni Mojtaba Abedinit is 15-7-re verte, ezzel bekerült a legjobb nyolcba, majd 15-6-ra gázolta el Pakdamant, így bejutott az elődöntőbe!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.