A Fehérvár és a Bp. Honvéd esélyesként játszik az Európa-ligában

A Bajnokok Ligája selejtezőjében a Celtic ellen pályára lépő Ferencváros után ma az Európa-ligában induló három magyar labdarúgócsapat is bemutatkozik a nemzetközi porondon: a bajnoki ezüstérmes Mol Fehérvár és a kupagyőztes Bp. Honvéd hazai pályán, míg az NB I bronzérmese, a Puskás Akadémia idegenben próbálja meg kiharcolni a továbbjutást, nem akármilyen kerettel.

Magyar Nemzet
2020. 08. 27. 10:10
null
Márton Gábor Forrás: molfehervarfc.hu
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ha a papírformát nézzük, a Mol Fehérvár kötelező győzelem és egyben továbbjutás előtt áll, mivel egyetlen mérkőzésen dől el a párharc. A magyar bajnokság ezüstérmese az ír Bohemians ellen játszik, amely legutóbb nyolc éve szerepelt nemzetközi kupasorozatban, ráadásul története során 31 európai párharcából mindössze hatot nyert meg, s erre legutóbb 2008-ban volt példa. Ami ugyanakkor némi óvatosságra adhat okot, az az a tény, hogy amióta az ír bajnokság újraindult augusztusban, a dublini együttes mind a négy találkozóját megnyerte, és a második helyen áll a tabellán.

– Alaposan felkészülünk az ír csapatból, meg kell neki adnunk a tiszteletet – mondta a klub honlapjának Nikolics Nemanja. – Türelmesen kell futballoznunk, és muszáj kihasználni a lehetőségeinket. Kellemetlen ellenfél lesz a Bohemians, de a legyőzése olyan feladat, amelyet a képességeink alapján szerintem meg tudunk oldani.

Márton Gábor, a fehérváriak vezetőedzője először ül a kispadon nemzetközi tétmeccsen, és elmondta, a csapata felkészült az ellenfél ívelgetős futballjára, gyors vezetést szerezne, mert úgy a labdarúgói nyugodtan futballozhatnának a meccs nagyobb részében.

 

Márton Gábor
Fotó: Molfehérvárfc.hu

 

A Bp. Honvéd kiemeltként várta a sorsolást, de nem kapott könnyű ellenfelet, ugyanis az Inter Turku vezeti a finn bajnokságot. A múlt ebben a párharcban is a magyar csapat sikerét vetíti előre, mivel a finn gárda eddig mindössze hatszor lépett ki a nemzetközi színtérre, de csupán egyszer tudott egy kört menni, 2005-ös debütálásakor az azóta már megszűnt Intertotó-kupában. A kispestiek korábbi finn vezetőedzője, Martti Kuusela a hét elején a Bp. Honvéd oldalán figyelmeztette a magyar klubot, hogy hiba lenne lebecsülni a Turkut: – Finnországban szinte mindenki a Honvédot tartja esélyesnek, de én azt mondom, nem szabad alábecsülni a finn csapatot. Jó képességű, tapasztalt játékosok mellett fiatal reménységek alkotják. Az Inter Turku most ugyan vezeti a bajnokságot, de nem hinném, hogy ők lesznek az aranyérmesek a szezon végén. A csapatot a spanyol származású Jose Riveiro irányítja, a csapat legjobbjai a ghánai középpályás, Anthony Annan, a brazil csatár, Liliu és a 24 éves holland védő, Rick Ketting.

A legnehezebb feladat előtt több szempontból is a Puskás Akadémia áll. Egyrészt a magyar csapatok közül egyedüli nem kiemeltként a svéd Hammarbyt, a legnehezebb riválist kapta, másrészt idegenben kell pályára lépnie, harmadrészt ez lesz az első fellépése Európában. S ha ez nem lenne elég, a magyar bajnokságban ki kellett hagynia az első két fordulót, mert nyolc játékosa megfertőződött a koronavírussal. Ezért a klub az utolsó pillanatig kivárt a keret kihirdetésével, és csak tegnap délben dőlt el, hogy kik utaznak Svédországba. A Puskás Akadémia az NB III-as csapat tegnapi bajnoki mérkőzését is elhalasztotta, hogy ha kell, akkor onnan töltse fel a hiányzó helyeket a keretben. És kellett is, a harmadosztályban öt forduló alatt négy gólt szerző Magasföldi József, az albán Liridon Latifi, a magyar–román kettős állampolgár Corbu Marius és a 36 éves kapus, Molnár Péter is bekerült az utazók közé. Több nyári szerzemény is szerepel a névsorban, így Kiss Ágoston, a portugál João Nunes, a román Alexandru Baluta, a brazil Weslen és a horvát Antonio Mance is. Ugyanakkor hiányzik a az előző idényben kulcsembernek számító cseh csatár, David Vanecek és a tavaszi bajnoki hajrában első számú kapussá váló Tóth Balázs, valamint a német védő, Thomas Meissner is.

A Hammarby 17 forduló után hetedik a svéd bajnokságban, legutóbbi két találkozóján nyeretlen maradt. Egyik játékosát egyébként Richard Magyarnak hívják, a nagyapja révén csörgedezik benne magyar vér, ám a nyelvünket nem beszéli.

Európa-liga, selejtező, 1. forduló. Mai mérkőzések. Mol Fehérvár–Bohemians (ír), Mol Aréna Sóstó, 18.30 (tv: M4 Sport); Hammarby (svéd)–Puskás Akadémia 19.00 (Duna World), Bp. Honvéd–Turku (finn), 21.00 (M4 Sport).

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.