A FIFA és a tagszövetségei közösen lépnek fel a Szuperliga ellen

A FIFA és hat, kontinentális tagszövetsége közös közleményt adott ki. Ebben közös fellépést ígérnek a régóta tervezett Szuperliga ellen, és az esetleges retorziókat is megfogalmazták.

Magyar Nemzet
Forrás: FIFA2021. 01. 21. 14:40
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Közös közleményt adott ki a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség, a FIFA és hat tagszövetsége, köztük az UEFA is. Ahogyan arról a Magyar Nemzet is írt a közelmúltban, ismét tárgyalások indultak az úgynevezett Szuperliga megszervezéséről. Ennek az a lényege, hogy Európa legerősebb futballklubjai egy új, zárt körű ligát alakítanának ki, a javaslat szerint 32 csapat alkotná, közülük 16 alapító részvétele garantált az első három évben; a résztvevők két csoportban először alapszakaszmeccseken mérkőznének meg, utána pedig a két legjobb nyolc továbbjutásával haladnának tovább a liga döntőjéig, kieső pedig nem lenne.

Magyarán: az elit külön versenysorozatot indítana, amelynek a várhatóan csillagászati összegre rúgó bevételeit a tagjai között osztaná szét, és nem kellene játszania közepes erősségű, tehát kisebb érdeklődést vonzó csapatok ellen. A nemzetközi meccsnaptárról szóló megállapodás 2024-ben lejár, ezért hamarosan itt a lehetőség az európai futball átszervezésére, és erről az érdekeltek már meg is kezdték a tárgyalásokat. A FIFA és a hat, kontinentális tagszövetség ezért érezhette aktuálisnak a közlemény kiadását.

 

Fotó: Fifa.com

 

Erre reagált most a FIFA és a hat szövetség (AFC, CAF, Concacaf, CONMEBOL, OFC és UEFA), hogy ismételten és határozottan hangsúlyozza: ilyen versenyt egyikük sem ismerne el. Ennek következtében bármely klub vagy játékos, amely, illetve aki részt vesz egy ilyen sorozatban, az kizárja magát a FIFA vagy annak szövetségei által szervezett versenyekről. Ezt azt jelenti, hogy ezek a klubok nem indulhatnának a Bajnokok Ligájában, az Európa-ligában, és ezeknek a kluboknak a játékosai a nemzeti válogatottakban nem léphetnek pályára a világ- és Európa-bajnokságokon a selejtezőket is beleértve, illetve a Nemzetek Ligája mérkőzéseire sem lennének nevezhetőek.

„A FIFA és a szövetségek statútumának megfelelően az összes versenyt az adott testületnek saját szintjén, globális szinten a FIFA-nak és a kontinentális szintű szövetségeknek kell megszervezniük vagy elismerniük” – írja a közlemény. A nyilatkozat azt is rögzíti, hogy a FIFA és tagjai a klubvilágbajnokságot tekintik az egyetlen világméretű klubversenynek, míg a FIFA a kontinentális szövetségek szervezte klubversenyeket tekinti kizárólagos kontinentális klubversenyeknek.

„A FIFA és tagszervezetei szerint egy versenysorozatban a sportérdemek, fel/továbbjutás, a kiesés és a szolidaritás elvei képezik az alapját a labdarúgás piramisának, és ez biztosítja a futball globális sikerét, mindezt rögzíti is a FIFA és a hat tagszövetség alapszabálya. Ezeknek az elveknek köszönhetően a labdarúgásnak hosszú és sikeres története van” – fogalmaz a közlemény, amely azzal zárul, hogy egy zárt, lényegében meghívásos Szuperliga ezeknek a követelményeknek nem felelhet meg.

A Szuperliga ötletgazdái eddig csak európai csapatok bevonását tervezték. A többi kontinens szövetsége vélhetően azért állt ki a FIFA és még inkább az UEFA mellett, mert az európai klubokban az ő országaikból származó futballisták is játszanak, így a retorzió a többi földrész válogatottjai közül is többet érintene.

A közlemény aláírói:

Gianni Infantino, a FIFA elnöke,

Shaikh Salman bin Ebrahim Al Khalifa, az AFC elnöke,

Constant Omari, a CAF megbízott elnöke,

Vittorio Montagliani, a Concacaf elnöke,

Alejandro Domínguez, a CONMEBOL elnöke,

Lambert Maltock, az OFC elnöke,

Aleksander Čeferin, az UEFA elnöke

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.