Forró téma lett a fékhűtés

Miközben a Formula–1 mezőnye már a hét végi Magyar Nagydíjra, a világbajnokság harmadik futamára készül, a Renault óvása ­miatt még a második, a múlt vasárnapi Stájer Nagydíj végeredményét sem véshetjük kőbe. A franciák szerint a Racing Point „lekoppintotta” a tavalyi Mercedest, a silverstone-iak szerint viszont ők betartották a szabályokat.

2020. 07. 14. 7:18
Austrian Grand Prix
Nem könnyű olyan versenyautót tervezni, amelynek minden porcikája eredeti Fotó: Reuters
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem újdonság a Formula–1-ben, hogy a csapatok időnként a pályán kívül is huzakodnak egymással, és a koronavírus-járvány miatt megcsúszott idei szezon éppen így kezdődött. A Red Bull már a szezonnyitó Osztrák Nagydíj második szabadedzése után óvott, szabálytalannak vélte a Mercedes kormányművét, de nem adtak igazat neki, vasárnap este pedig a Stájer Nagydíj után a ­Renault óvása érkezett meg a Nemzetközi Auto­mobil-szövetséghez (FIA) a Racing Point ellen. S ez már jóval komolyabb ügy. A franciák álláspontja szerint a silverstone-i istálló autói „túlságosan” hasonlítanak a Mercedes tavalyi modelljére. Konkrétan az aerodinamikában is szerepet játszó fékhűtő rendszerek közötti egyezés jelenti a támadási felületet. A hasonlóság a két autó között mindenesetre eddig is beszédtéma volt a Formula–1-ben, a ­Racing Point rózsaszínű autói megkapták a „Pink Mercedes” elnevezést.

A Renault beadványa a vb-sorozat szabályzatának több pontjára is utal, a többi között arra, hogy az autókban csak olyan alkatrészeket lehet használni, amelyeket a csapatok maguk fejlesztettek. Ugyancsak problémás lehet, hogy még együttműködés esetén sem lehet a szellemi tulajdont átadni a partnernek. S bár a FIA szakemberei a szezon előtt tüzetesen megnézték a Racing Point ­autóit, a szervezet vasárnap este úgy döntött, újra nekifut a vizsgálatoknak. S egyúttal utasította a Mercedest, hogy bocsássa rendelkezésre a tavaly használt első és hátsó fékhűtő rendszereinek tervrajzát.

Nem könnyű olyan versenyautót tervezni, amelynek minden porcikája eredeti
Fotó: Reuters

Tegnap megszólalt a Racing Point is, és mondanunk sem kell, visszautasította a Renault vádját. „Rendkívül csalódottak vagyunk, amiért a Stájer Nagydíj eredményeit megkérdőjelezik és kétségbe vonják, az egész félreértésen és információhiányon alapul. Határozottan elutasítjuk a szabálytalanság mindennemű vádját, és a csapat megteszi a szükséges lépéseket, hogy bizonyítsa, a szabályoknak megfelelően járt el. Az idény kezdetén mindenben egyeztettetünk a FIA-val az autónkat ille­tően. Bízunk benne, hogy az óvást elutasítják, miután megadjuk a válaszain­kat a bejelentés által felvetett kérdésekre” – áll a csapat közleményében.

A Stájer Nagydíjon a Racing Point színeiben Sergio Pérez a hatodik, ­Lance Stroll a hetedik helyen zárt, s utánuk a nyolcadik helyen történetesen a ­Renault egyik versenyzője, Daniel Ricciardo következett. Amennyiben a Renault-nak igazat adnak, az ausztrál pilóta a verseny leintése után is kettőt előzhet, a Racing Point pedig nagyon megjárhatja, akár az összes eddigi pontját elveszítheti.

Rendhagyó himnusz

Az első zárt kapus Magyar Nagydíjon a hét végén az óvintézkedések miatt nem élőben csendül fel himnuszunk, a televí­ziós közvetítésekben felvételről hallhatja majd a nagyvilág Erkel Ferenc dallamait. A felvétel a mogyoródi versenypálya 12-es kanyarjában készült el Miklósa Erika, Rost Andrea, Molnár Levente és Ninh Duc Hoang Long közreműködésével, a művészeket pedig a Budafoki Dohnányi Zenekar kísérte.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.