Fucsovics két magyar edzővel folytatja

2019. 11. 20. 17:38
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jancsó Miklós és Nagy Zoltán személyében két magyar edzővel dolgozik tovább Az első számú magyar férfi teniszező egyelőre nem akar nemzetközi hírű sztáredzővel dolgozni, de ha a 2020-as év jól sikerül, akkor elképzelhető, hogy bővül a szakmai stáb.

– Idén sok problémám volt az edzőkkel, előbb szakítottunk Sávolt Attilával, aztán a régi francia edzőmmel, Olivier Taumával sem működött túl jól a munka – mondta a világranglistán 70. játékos a tegnapi sajtótájékoztatóján.

– Jancsó Miklóst régóta ismerem, Szávay Ágival is dolgozott, emberileg közel áll hozzám. A bécsi tornára is ő kísért el októberben, és azt tapasztaltam, hogy jól fel tud készíteni, remekül motivál. Zolit is kisgyerekkorom óta ismerem, rendszerezve éli az életét, és erre nekem is szükségem van – tette hozzá a 27 éves teniszező, aki egyelőre márciusig szerződött le a két trénerrel.

Az idei szezonra visszatekintve az MTK játékosa azt mondta, hogy nem túl jó szájízzel zárja ezt az évet. Az az álma, hogy bekerüljön a legjobb tízbe. Jövőre szeretne visszakerülni a top 50-be, de akkor sem lesz csalódott, ha 2021-et is a 70.-80. hely körül zárja.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.