– Belegondolt már abba, hogy ilyen fiatalon máris a csúcs közelébe került?
– Ezt sokan kérdezték tőlem a két meccs között, a huszonnyolc pontos győzelem után, és ez csak akkor vetődött fel bennem, addig az eszembe sem jutott. Most viszont már itt motoszkál a fejemben, de csak azért, mert ez már nem elmélet, a csapat megcsinálta, ott leszünk a Final Fourban. Más erre gondolni, és más megélni. Az biztos, hogy szép és remek állomás ez a pályafutásomban, amit annak köszönhetek, hogy igazi csapatmunka részese lehetek, és ebbe beletartozik a menedzsment, a klub minden egyes dolgozója, a szakmai stáb tagjai és persze a játékosok. Itt mindenki tudja, mi a feladata, azt tökéletesen elvégzi, és ez a siker rengeteg apróságból állt össze.
– A pénteki mérkőzés lefújása után percekig nem tudott megszólalni. Ennyire elragadták az érzelmek?
– Persze, de különösen a bennem dúló ellentétes érzelmek bénítottak le. Egyszerre tombolt bennem a boldogság és a csalódottság. Győzni akartunk, de veszítettünk, rendkívül stresszesen alakult a mérkőzés, hiszen benne volt a pakliban, hogy a Lyon ledolgozza a hátrányt. Már huszonkét ponttal is vezetett, ugyanakkor csak tizenhárommal kaptunk ki, mert a legnehezebb pillanatokban mindig akadt egy játékos, aki lendíteni tudott a csapaton, tehát a célt elértük, bejutottunk az Euroliga négyes döntőjébe, ami óriási eredmény. Mindez együtt kavargott bennem, és idő kellett ennek a feldolgozásához.
– A visszavágó előtt megjósolta, hogy a franciák szinte vérszomjasan játszanak majd, mégis a játékosait mintha meglepte volna a verekedésig elmenő agresszivitás és az is, hogy a játékvezetők ezt engedték.
– Beszéltünk róla, a játékosok számítottak rá, de egészen más ezt meg is tapasztalni. A meccs elején ezt nem jól reagálták le, ami megrendítette az önbizalmukat, és tiszta helyzetekből sem találtak be a gyűrűbe. Sajnos még a legerősebb fegyverünk, a védekezésünk is átjáróházzá vált. Mindig azt mondom, a stabil védekezésre kell építenünk, de ez most sajátos, és némileg fordított eset volt: ha szerzünk néhány szép kosarat, az a védekezésünket is feljavíthatta volna. Különösen azt volt fájdalmas látni, hogy olyan szituációkból is eredményesek voltak a franciák, amelyeknek a kivédését alaposan átbeszéltük. A játékvezetőkről pedig elég annyi, hogy nem voltak következetesek.
– Péntekig a Sopron Basketet ebben az idényben sem itthon, sem a nemzetközi porondon nem győzte le egyetlen ellenfele sem, az Euroligában az ezt megelőző hét meccsét megnyerte. Mennyire fáj a veretlenség elveszítése?
– Mi ezzel nemigen foglalkoztunk, nem számolgattuk, mióta tart ez a sorozat, a lényeg az, hogy mindig nyerjük meg a következő meccset. Persze, egyszer minden véget ér, és azt mondom, a vereség érzését még jókor éltük meg, hiszen kikaptunk ugyan, de nem számított, mert mi jutottunk tovább a Final Fourba. Nekem sokkal jobban fájt a mutatott játék, az, hogy a mérkőzést csak abban az értelemben tudtuk kontrollálni, hogy az ellenfelet a megfelelő különbségen tartottuk.
Gáspár Dávid nehezen tudta gyorsan feldolgozni a Lyon elleni stresszes visszavágót
Fotó: Fiba.com
– Mi az, ami ezt a csapatot ennyire imponáló magabiztossággal eljuttatta oda, hogy egymás után harmadszor is részt vehet az európai elit legrangosabb eseményén?
– Ezt a csapatot nemcsak kiváló kosárlabdázók, hanem jó emberek, remek személyiségek is alkotják. Mindenki alázatosan teszi a dolgát, tisztában van a szerepével, és annak megfelelően dolgozik. Az természetes, hogy aki kevesebb játékpercet kap, az szeretne többet játszani. Sokat beszélgetünk velük, és ők is csapatban gondolkodó kosárlabdázók, ami segít feldolgozni ezt az esetleges elégedetlenséget, és ők is képesek áldozatot hozni, amiért jár nekik a tisztelet. A siker másik kulcsa az, hogy maradéktalanul élni tudtunk a lehetőségeinkkel. Az Euroliga eddigi nyolc meccséből hatot hazai pályán játszhattunk, mert a klub és a város három buborékot is megrendezhetett, nagy köszönet jár mindenkinek, aki közreműködött ebben a nagy sportdiplomáciai sikerben. Igaz, a szurkolók támogatását nem élvezhettük egyszer sem, de a hazai környezetben feltétlenül komfortosabban érzi magát mindenki. Mi ezt a lehetőséget megkaptuk, és éltünk vele.
– Azért tegyük hozzá, hogy két nehéz meccset idegenben is megnyertek!
– Igen, és ez nemcsak az eredmény, hanem amiatt is fontos volt, hogy ezzel mindenkinek, beleértve saját magunknak is bizonyítani tudtuk, képesek vagyunk mindenhol jól teljesíteni. Ráadásul a francia Bourges csarnoka szerintem Európa egyik legnehezebb pályája.
– Mennyire zsigerelte ki a játékosait a Lyon elleni két mérkőzés?
– Megviselte őket. Brianna January bokája megsérült, még nem tudjuk, mennyire, és mennyit kell kihagynia, de Gabby Williams sincs tökéletes állapotban, ő a lábfejét fájlalja, Jelena Brooks és Tina Krajisnik pedig kisebb sérülésekkel bajlódik. Ezek gondok, de összeszedjük magunkat, és csütörtökön megkezdjük a rájátszást a bajnokságban.
A csapat már örül, a vezetőedző még néhány másodpercig magányos
Fotó: Fiba.com
– Az Euroliga Final Fourját április közepén, a bajnoki rájátszás közepén rendezik meg. Lehet fontossági sorrendet felállítani a kettő között?
– Nem. A bajnoki címünket muszáj megvédeni, mert úgy indulhatunk újra az Euroligában, ugyanakkor a Final Fourba sem élményeket szerezni megyünk, szeretnénk ott eljutni a döntőbe. Nem lehet különbséget tenni, mindkét fronton a legjobbunkat kell nyújtanunk.
– A döntőbe jutáshoz az elődöntőbe a spanyol Perfumerias Avenida elleni elődöntőt kell majd megnyerni. A salamancai klub vezetőedzője az a Roberto Iníguez, aki az ön elődje volt Sopronban, és kétszer is elvezette a csapatot a Final Fourba. Különleges lesz ez a helyzet önnek?
– Egyáltalán nem. Nekem nincsenek vele kapcsolatban sem negatív, sem pozitív tapasztalataim vagy érzéseim. Nincs miért visszavágni neki, sohasem alakult ki feszültség közöttünk, ami miatt a személye valamilyen fajta plusz motivációt ébreszthetne bennem. Tisztelem a munkáját és az eredményeit, nem őt, hanem a csapatát szeretnénk legyőzni, hogy a Sopron Basket 2018 után ismét döntőt játszhasson az Euroligában.
