Aki látta, az nem hitt a szemének. Az egyik teremben a Lyon, a másikban a Sopron játékosai vacsoráztak az egymás elleni mérkőzés után, és kívülről egy üvegfalon keresztül mindkét társaságot jól lehetett látni. A franciák zajosan, kimondottan jókedvűen ültek az asztaluknál, énekkel és tortával köszöntötték a születésnapját ünneplő Alekszandra Crvendakicot, ezzel szemben a soproniak csendben, szinte szótlanul falatoztak. Ha egy idegen betoppan, és megtudja, az egyik csapat 94-66-ra lényegében lelépte a másikat, gondolkodás nélkül a Lyont nevezte volna meg győztesként.
Szerencsére éppen fordítva történt. A női kosárlabda Euroliga negyeddöntőjében nemigen fordul elő huszonnyolc pontos különbség, a 94 dobott pont sem gyakori, a Sopron Basket azonban elérte ezt a rekordgyanús eredményt. Török Zoltán ügyvezető elnök a lefújás után azt mondta,
ő huszonhét éve vezeti a klubot, megélt már több nagy sikert, de ilyen magas szintű kosárlabdát még sohasem látott a saját csapatától.
A Lyon rendszeres tagja az Euroliga mezőnyének, a nagyon erős francia bajnokságban mindig a dobogó valamelyik fokán végez, nagy reményekkel érkezett a soproni buborékba, ám ezúttal az első öt perc után szemernyi esélye sem volt a győzelemre, csak azért küzdhetett, hogy minél kisebb különbségű hátránnyal várhassa a pénteki visszavágót – ez a huszonnyolc pont enyhén szólva is rémálom lehet a számukra.
A soproniak azonban csendben vacsoráztak, és egy percig sem ünnepeltek. Fegyverneky Zsófia, a csapat kapitánya már a lefújás utáni percben kijelentette a mérkőzést közvetítő M4 Sportnak, hogy ez még csak az első félidő volt, nagyon kell összpontosítaniuk, nehogy kellemetlen meglepetés érhesse őket, és ezzel egyetértett Gáspár Dávid vezetőedző is.

Fotó: Fiba.com
– A Lyon játékosai büszke sportemberek, akik alighanem úgy jönnek ki a pályára pénteken este, hogy el akarják harapni a torkunkat – mondta a Magyar Nemzetnek. – Most a regeneráció mellett az az elsődleges feladatunk, hogy ne altasson el minket a vártnál nagyobb különbségű előny. Beszélni fogunk arról, hogy mi járhat most az ellenfél játékosainak a fejében, nekünk pedig továbbra is szárazon kell tartanunk a puskaport. Ez az, amivel foglalkozunk, ez még nem az ünneplés ideje, arra csak pénteken kerülhet sor, ha ténnyé válik, hogy ott leszünk az Euroliga négyes döntőjében, a Final Fourban.