Huszonkét évesen kerülne be a nyolcvanasok klubjába

Rögtön országos csúccsal indult újra az elmúlt hétvégén atlétáink hazai versenyszezonja, ami akkor is nagy szó, ha a Szombathelyi Dobó SE – Németh Pál dobóakadémia zárt kapuk mögött megrendezett viadalán a vb- és Eb-bronzérmes Halász Bence nem olimpiai számban, hanem a 14,5 kg-os nehézkalapáccsal döntött rekordot. Azt a csúcsot javította meg 31,91 méterre, éppen negyven centivel, amit Annus Adrián még 1999-ben állított fel. Halász akkor még csak kétesztendős volt.

2020. 05. 26. 9:18
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Előbb a hetes kalapáccsal, az egészen pontosan 7,26 kilogrammos szerrel dobtunk, s ugyan 77,13 méterrel versenykörülmények között az idei legjobb eredményemet értem el, itt azért maradt bennem némi hiányérzet. Idén felmérőn pár centivel már dobtam nagyobbat, de a mögöttünk levő időszak még nem a formábahozásról szólt, és inkább a nehezebb szerekre fókuszáltunk. Annak nagyon örülök, hogy nehézkalapáccsal sikerült megjavítanom az országos csúcsot, és erre készültem is. Ez a 31,91 méteres eredmény visszajelzés számomra, hogy jó úton járok a felkészülésben, és bízom benne, hogy a hagyományos kalapáccsal idén már sikerül áttörnöm a nyolcvan méteres határt. Nehézkalapáccsal rajtam kívül Annus Adrián, Pars Krisztián, Németh Zsolt és Gécsek Tibor jutott harmincegy méter fölé, akik hetes kalapáccsal mindannyian túldobták a nyolcvanegy métert, és remélem, idővel majd csatlakozom hozzájuk a nyolcvanegyesek klubjába. De először a nyolcvanasokéba szeretnék bekerülni – fogalmazott érdeklődésünkre a Dobó SE 22 éves versenyzője, aki 2018-ban a berlini Eb-n 77,36 méterrel lett bronzérmes, tavaly pedig a dohai vb-n 78,18-cal végzett a harmadik helyen. Németh Zsolt tanítványának az egyéni csúcsa 79,57 méter, még 2018-ból, vagyis 43 centi választja el a bűvös határtól.

S ugyan a koronavírus-járvány idén megnehezíti a sportolók felkészülését, a Dobó SE szabadtéren, saját pályájukon készülő atlétái különleges helyzetben vannak.

– Talán egy, másfél hét volt, amikor borult a felkészülési tervünk, a járványhelyzet miatt bezárt terembe természetesen mi sem mehettünk be. De szabadtéren zökkenőmentesen dolgozhattunk. S bár ebben az évben az olimpia mellett a párizsi Eb-t sem rendezik meg, a motivációm semennyit sem csökkent. Jó lett volna indulni ezen a két nagy versenyen, főleg az olimpián, a koromból adódóan azonban nekem nem olyan nagy tragédia, hogy jövőre halasztották. Úgy fogom fel a történteket, hogy 2021-ben még jobb lehetek, még jobb esélyem lesz az éremszerzésre, hiszen az idő most nekem dolgozik – szögezte le Halász Bence.

A Dobó SE versenyzője még elmondta, nagyon bízik benne, hogy augusztusban a Gyulai István-emlékverseny, egyben a Magyar Nagydíj programjában idén is lesz kalapácsvetés – ennek az ellenkezője gyakorlatilag elképzelhetetlen –, és a tervek szerint még Ostravában is dobókörbe áll majd.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.