Köszönjük, Emese!

Nem lehet könnyű feldolgoznia Szász-Kovács Emesének, hogy esélye sem lehet megkísérelni címe megvédését Tokióban.

2021. 04. 14. 10:30
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem lehet könnyű feldolgoznia Szász-Kovács Emesének, hogy esélye sem lehet megkísérelni címe megvédését Tokióban, pedig ikrei megszületése után 2019 végén ezzel a szándékkal vágott bele újra a munkába. Az persze látszott, hogy női párbajtőrcsapatunk nem tudja megszerezni a kvótát, és a szakágban egyéniben sem lesz versenyzőnk olyan helyen a világranglistán, ami olimpiai részvételt ér, így egyetlen út marad. Az, amin Szász-Kovács Emese – akkor még Szász Emese – kijutott a 2012-es, londoni ötkarikás játékokra.

Azok a nemzetek, akik az adott szakágban sem csapatban, sem egyéniben nem szereztek kvótát, egyetlen versenyzőt indíthatnak az európai zónaversenyen. 2012-ben a döntőbe jutott két vívó megkapta a londoni repülőjegyet, most nehezebb a helyzet, mert a hó végi madridi viadalról csak az aranyérmes jut ki Tokióba.

A magyar színeket azonban nem a már 38 éves Szász-Kovács Emese képviseli, hanem Kun Anna, akinek a legjobb nemzetközi eredménye a múlt hónapban a kazanyi világkupán elért hatodik helye. Igaz, nem sokon múlt, hogy ebből érem legyen, az OMS-Tata 25 éves párbajtőrözője egyetlen tussal kapott ki az elődöntőben. Ezen a versenyen amúgy Szász-Kovács a 64 között búcsúzott, de a hazai ranglistába ez a világkupa nem számított be. Ugyanakkor a hazai rangsor alapján sem kérdés, hogy válogatottunkból magasan Kun Anna teljesített a legjobban; 3519 pontot gyűjtött, míg a második helyen záró Szász-Kovács 2084-et.

Nyilván lehet mondani, hogy a madridi versenyen olimpiai bajnokunk hatalmas rutinja sokat érhetne, viszont Kun Annától elvenni a lehetőséget igazságtalanság lett volna. Kovács Iván vezetőedző korrektül már Kazanyban közölte az érintettekkel, hogy a tatai versenyző utazását terjeszti elő, erre később a szakmai bizottság is rábólintott, a Magyar Vívószövetség elnöksége pedig a múlt héten szentesítette.

Szász-Kovács Emese nagyságát az is mutatja, ahogy mindezt fogadta. „A sportban nincs olyan, mi lett volna, ha…, már nem tudjuk meg, ki tudtam volna-e vívni a kvótát Tokióra és ott milyen eredményt érhettem volna el. Azt tudom, hogy mindent megtettem érte. […] Nem bántam meg, hogy belevágtam, de azért most egy kicsit összebújok a családommal, aztán meglátjuk, hogyan tovább. Egyelőre nem maradt más, mint drukkolni Kun Annának, hogy sikerüljön neki a kvótaszerzés és ott lehessen az olimpián Tokióban! Hajrá, Anna!” – írta ki a Facebook-oldalára a Vasas vívónője.

Miként a riói győzelme után, most is kalapot kell emelnünk előtte, és mindent köszönünk neki.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.