Németh László a kosárlabdázást követő sikeres edzői időszaknak is már bő évtizede pontot tett a végére. Volt edző Kuvaitban, majd Izland válogatottjának kapitányaként hívták az angol nemzeti együttes élére, ahol tíz évig irányította Nagy Britannia legjobb férfi kosarasait. Pályafutása utolsó, hosszabb szakaszában saját nyári edzőtáborokat vezetett.
Most egy tenisz szenzáció révén került az érdeklődés középpontjába. A fejlődési rendellenességekkel született (kezein és lábain eleve kevesebb ujj van, ráadásul ezek közül több is deformált) és húszéves korára több tucat műtéten is átesett Francesca Jones ugyanis hatalmas meglepetésre felküzdötte magát a február 8-án kezdődő Ausztrál Tenisz Bajnokság főtáblájára.
– 2009-ben országszerte tehetségkutatókon keresték a teniszezésre tehetségesnek tartott gyerekeket. Mivel a kosárlabdázásban a védekező lábmunka és a teniszben alkalmazott alapvonali lábmunka terhelései nagyon hasonlóak egymáshoz, ezért kértek fel engem is, vegyek részt a több angliai városban, közöttük Leedsben is lebonyolított felméréseken – mondta érdeklődésünkre Németh László. – A teniszedző kollégáknak őszintén elmondtam a véleményemet a látottakról. Két-három hónappal később Jackie Holden felhívott azzal, hogy Francesca szülei megkeresték őt, és arra kérték: járjon közben annak érdekében, hogy magán alapon foglalkozzak a lányukkal.
– Ezzel a kérdés el is dőlt?
– Nem szívesen mondtam le felkérést életem során, így ebbe a témába is fejest ugrottam. Az első közös foglalkozásunkra Leedsben, a helyi Metropolitan Egyetem atlétikai pályáján került sor. Francescát arra kértem, fusson 400 métert a neki megfelelő tempóban. Kétszázhetven méternél összeesett és hangos zokogásban tört ki. Megkérdeztem tőle: Francesca, mi szeretnél lenni? Erre azt válaszolta: bajnok! Mire én az ismert angol mondást idéztem neki: Francesca, ha nincs fájdalom, akkor nincs előrelépés és nincs hírnév sem. A második foglalkozás előtt kikötöttem: valamelyik szülőnek minden alkalommal ott kell lennie. Az első hetek borzalmasak voltak, óriási lelkiismeret-furdalásaim támadtak, mivel minden alkalommal a tűréshatárig terheltem őt. Ám a második hónapban már láttam, hogy ezt nem szabad abbahagyni.
– Mi jelentette a következő lépcsőfokot?
– Másfél évvel később Francescát felvették a barcelonai Sanches Casal Teniszakadémiára. Mivel a család ragaszkodott hozzá, hogy folytassam a fitnesz és mozgáskoordinációja javítását célzó gyakorlásokat, így az egyetemi elfoglaltságaim mellett megoldottam, hogy minden héten pénteken délelőtt Barcelonába repülhessek. Ott a lehetőségeket maximálisan kihasználva dolgoztunk együtt, majd vasárnap este visszarepültem Leedsbe. Ez az időszak nagyságrendileg öt hónapig tartott.
– Mivel végződött a Francescával folytatott közös munka?
– Három év elteltével váltak el útjaink, akkor ő már több korosztályos sikert is elért. Jómagam már korábban tanácsoltam a szülőknek, nehogy elindítsák valamilyen parasport eseményen, mert lányuk az épek között is meg fogja állni a helyét. Ez a sokak által csak legyintésre méltatott tippem most fényes igazolást nyert. Az évek során mindmáig korrekciós műtétek során átesett, ma húszéves Francesca kitűnő példakép lehet bárki számára.
– Milyen kapcsolatban van korábbi tanítványával?
– Természetesen az utóbbi években mind ritkábban jövünk össze személyesen, de a kapcsolat lazán folyamatosnak mondható. A legutóbbi napokban is írt e-mailben és gondolom, ez a szándéka a későbbiekben is megmarad.
– Melbourne-ben mire lehet képes Francesca?
– Már azzal túlteljesített minden előzetes várakozást, hogy kiharcolta a főtáblán indulás jogát. Vele szemben semmilyen követelményt nem támaszthat senki. Az első forduló sorsolásán az ő 241. világranglistás helyével szemben minden bizonnyal egy igen magasan kvalifikált ellenfelet kap. Ez esetben az általa megnyert, minden egyes játéknak már nagyon kell örülnünk.
