Saját játékosa cáfolja meg a lúzer Mourinhót

A Tottenham menedzsere azzal védekezik az RB Leipzigtól a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében elszenvedett 3-0-s vereség után, hogy az ellenfél kispadjáról mindenki kezdő lenne az ő csapatában. Dele Alli másként látja.

2020. 03. 11. 9:15
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Öt vörös és egy barna négyzet. Ez áll a Tottenham neve mellett. A futball szaklapokon közismert szimbólumuk a gyors tájékozódást segítik elő. A zöld a győzelmet, a barna (vagy sárga) a döntetlent, a piros a vereséget jelöli. Nos, a Tottenham legutóbbi hat mérkőzéséből egyetlen döntetlen mellett ötöt is elvesztett.

S nem csupa nagyágyúval szemben. Mondhatni, az még bocsánatos bűn, hogy csapata, az RB Leipzig a Bajnokok Ligájában oda-vissza megverte az egykor volt „Special One” gárdáját, de a Chelsea mellett a Premier League-ben elbánt a Tottenhammel, a Wolverhampton és a Norwich is, a londoniak egyedül a Burnley vendégeként voltak képesek egy sovány 1-1-es döntetlenre.

A következmény lesújtó. Búcsú a BL-től, a Premier League-ben pedig a Spurs visszazuhant a nyolcadik helyre, 7 pont választja el a negyedik Chelsea-től. Ez a pozíció a következő idényre nem hogy Bajnokok Ligája-, de még Európa-liga-szerepléssel sem kecsegtet.

Mourinhónak persze van mire hivatkozni. Kétségtelen, hogy komoly sérüléshullám sújtja a csapatát. Lipcsében sem játszhatott Steven Bergwijn, Ben Davies, Davinson Sánchez, Moussa Sissoko és Son Heung-min. Hat hiányzó, ebből legalább három kulcsember. Az azért mégis túlzás, amit a portugál mágus mondott.

„A Leipzig kispadjáról mindenki kezdő lett volna nálunk” – idézte a Guardian Mourinhót.

„A gondjaink nem szűnnek meg a közeljövőben – folytatta. – Szó sincs arról, hogy ne küzdenénk, 3-2-re, 2-1-re, 1-0-ra kapunk ki, hajtunk becsülettel, csak éppen nem tudunk nyerni. Kedd este is bizakodó voltam, hát persze, hiszen ez a dolgom. Ám más a valóság. A Leipzig erősebb volt, s megérdemelten jutott tovább a legjobb nyolc közé. A világon bármelyik csapat megszenvedné, ha hiányozna hat játékosa.”

Igen, Mourinho a mosakodásban világsztár. De érdemes a Tottenham egyik játékosát, Dele Allit is idézni.

„Ha nem állsz oda keményen a meccsnek, akkor megbüntetnek. Éretlenül futballoztunk, s nem is küzdöttünk. Bocsánatot kell kérnünk a szurkolóinktól, akik elkísértek” – nyilatkozta a középpályás.

Igen, jól olvassuk, saját játékosa cáfolja meg Mourinhót. Szó sincs arról, hogy csupán a sérültek hiányoznak, egyébként mindenki maximálisan az elvárhatót nyújtja. Rossz a csapat mentalitása, hiányzik a küzdőszellem, mondja Delle Alli. S ez bizony rendre a vezetőedző felelőssége.

Elfogyott a levegő Mourinho körül? A Spurs vasárnap a formába lendülő Manchester Unitedet fogadja. Újabb kudarc könnyen a portugál állásába kerülhet. Immár az angol sajtó is ezt sugallja.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.