Bombaüzletet csinált a Fradi Saldanhával, a szerbek csak pislognak, a La Liga meg várhat rá + videó
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
A Chelsea a visszavágón nem törekedett többre, mint a múlt szerdán, szintén Sevillában megszerzett kétgólos előnye megőrzésére. S bár mióta Thomas Tuchel kezébe került a gyeplő, azóta a londoniak hátsó alakzata olajozottan működik, kedd este a védekezésbe azért becsúszott egy-két hiba, de szerencséjükre a Porto ezeket az első játékrészben nem tudta megtorolni.
A 63. percben a vendégekhez becserélt Mehdi Taremi tudott csak színt vinni a helyzetek nélkül csordogált mérkőzésbe. Beállása után két perccel ő jegyezte a találkozó első kaput eltaláló – de veszélytelen – lövését, majd a hajrában megszerezte az egyetlen gólt is. Az iráni középcsatár Nanu beadását gyönyörűen, ollózva váltotta gólra.
Mehdi Taremi gólja:
Taremi szépségdíjas találatával viszont csak kozmetikázni tudta az eredményt, a Chelsea továbbjutása egy pillanatig sem forgott veszélyben. Az angolok 2-1-es összesítéssel masíroztak tovább az elődöntőbe, ahol a Liverpool–Real Madrid párosítás győztesével csapnak össze.
Bajnokok Ligája, negyeddöntő, második mérkőzés:
Chelsea–Porto 0-1 (0-0)
gólszerző: Taremi (90+4.)
Továbbjutott a Chelsea, 2-1-es összesítéssel.
Az este másik mérkőzésén: Paris Saint-Germain–Bayern München 0-1. Továbbjutott a Paris Saint-Germain 3-3-as összesítéssel, idegenben szerzett több góllal.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
Jannik Sinner könyöksérülése nem látszódott meg a játékán.
Meg kellett volna jelennie a Sporting edzésén. Nem tette meg, Svédországban maradt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.