Vészhelyzet alakult ki José Mourinho csapatánál a rangadó előtt
Hiába a sztáredző különleges hete, még nagyobb bajba került a Benfica.
Hiába a sztáredző különleges hete, még nagyobb bajba került a Benfica.

A Boldog emberek és a Kék pelikan is tarolt.

Sérgio Conceicao csapata, a Porto az Arsenallal szemben tizenegyespárbaj után kiesett a Bajnokok Ligájából.

A Porto várhatja előnyről a londoni visszavágót, az Arsenal trénere mégsem borúlátó.

Nem bírt egymással a Napoli és a Barca a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első felvonásán.

Három csoportban még minden lehet, mindegyikben hárman is jó eséllyel pályáznak a továbbjutásra.

A Leipzig vezetőedzője a döntetlent is elfogadná Manchesterben, hogy a tizenegyesek döntsenek.

Egy kiállítás után egy gólt döntött az olasz csapat javára a Porto elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőn.

A Fradi klubrekordere szerint öt éve sem vártuk a bravúrt a portugálok ellen, akár idén is meglephetjük Ronaldóékat.

A nyugathoz tartozunk, tiszteljük, de sohasem feledjük, hogy mit kellett volna értünk tennie, amit végül nem tett meg – mondta egy portugál lapnak adott interjúban a kormányfő.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tv2 évzáró interjúja már a miniszterelnök YouTube-csatornáján is megnézhető.

Radnai Márk elszólása után egyre nehezebb fenntartani azt az állítást, hogy a Tisza nem a régi baloldali holdudvar projektje.

Az időjárást egy ciklon és egy anticiklon együttesen alakítja.

A kormányülésen kérdezték a minisztereket az ünnepi készülődésről.

Thunberg megsértette a terrorizmusellenes törvényt.

Több mint hetven alkalommal, összesen 3,5 milliárd forint értékben juttatták el idén a Hungary Helps programon keresztül Magyarország adományait a hitük miatt ártatlanul szenvedőknek.

Külső beavatkozás a magyar választásokba?

Karácsonykor még az is belakmározik édességekből, aki egyébként nem édesszájú. Különösen ott, ahol családi hagyomány a 7-8-9-féle süteményből összeálló tál, beleértve persze a kihagyhatatlan slágert, a beiglit.

Visszahívja az érintett termékét az áruházlánc.

A Fővárosi Nagycirkusz épületén kint leng a fekete zászló.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.