Tamás is megpróbálja

A még vasárnap döntőbe jutott Lőrincz Viktor a kötöttfogás 87 ­kg-os súlycsoportjában hétfőn ezüstérmes lett a nurszultáni birkózó-világbajnokságon, de a családnak még juthat arany a kazah fővárosban, mert Lőrincz Tamás is finalista lett 77 kg-ban. Ezzel öccse után ugyancsak olimpiai kvótát szerzett.

2019. 09. 17. 12:45
LŐRINCZ Viktor
Az akció nélküli tusakodásban a második intés döntött Belenyuk (balra) javára Fotó: MTI/AP/Anvar Ilyasov
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az, hogy vasárnap nemcsak megszerezte a tokiói kvótát, hanem bejutott a hétfő esti döntőbe, bátyját is feldobhatta, és szintén nagy menetelésbe kezdett a 77 kg-ban. A 2012-ben Londonban még 66 kg-ban olimpiai ezüstérmes, háromszoros Európa-bajnok versenyzőnknek harmadik kiemeltként a 32 közé jutásért nem kellett birkóznia, első meccsén 3-0-ra verte az üzbég Berdimuratovot, a másodikon 5-2-re az ukrán Jakovlevet, majd a negyeddöntőben a litván Galkinas ellen már a tokiói kvóta volt a tét számára. A Honvéd 32 éves klasszisa ezt a feladatot is megoldotta, és az 5-0-s végeredmény mutatja, hogy ez volt a legkönnyebb meccse. Sejtettük, hogy a döntőbe jutásért a hazai közönség előtt szereplő Dilmuhamedov elleni a legnehezebb meccs lesz, dacára annak, hogy a vele egy évjáratú kazahnak a legjobb eredménye a tavalyi Ázsia-bajnoki címe. Hétfőn azonban a kétszeres olim­piai bajnok orosz Vlaszovot, majd a világbajnok szerbiai Nemes Viktort is legyűrte.

Az elődöntőben Lőrincz Tamást intették előbb, ám a kazah nem boldogult vele a lenti helyzetből, miként a második menetben Dilmuhamedov „visszaintése” után honfitársunk sem tudott pontot szerezni a fordított emelési kísérletéből. Elindította ugyan a dobást, de a kazah – ha csak centikkel is – elkerülte a billenést. A mérkőzés hajrájában Lőrincz állásból minden erejét beleadta, hogy ő tűnjön aktívabbnak, hiszen a második intése a vereségét jelentette volna. Kellőképpen meggyőző volt, az eredményjelzőn maradt az 1-1, és a később szerzett pontjával ő győzött. A ma esti döntőben a felső ágról nem kis meglepetésre idejutott svéd Alex Kessidisszel kell megküzdenie. A 24 éves versenyző a tavalyi, budapesti vb-n ötödik volt, Lőrincz Tamás itthon ezüstig jutott, és már a tizenkét eddigi világversenyes érmével is rekorder volt a magyar birkózás históriájában. A világbajnokságokról eddig két ezüstje van, és egy évvel az olimpia előtt a legjobbkor lehetne világbajnok.

Az akció nélküli tusakodásban a második intés döntött Belenyuk (balra) javára
Fotó: MTI/AP/Anvar Ilyasov

– Nagyon boldog vagyok, szinte hihetetlen, hogy itt, így győzni tudtam egy kazah ellen. Külön öröm, hogy végre az öcskössel együtt döntőzünk, remélem, hogy mindkettőnknek meglesz az arany – jegyezte meg Lőrincz Tamás, három évvel fiatalabb öccse esti döntőjére célozva.

A 2017-ben Európa-bajnok, kétszeres vb-3. Lőrincz Viktor a 87 ­kg-os súlycsoport fináléjában az ukrán Belenyukkal találkozott, aki tekintélyesebb eredménylistával rendelkezik. A riói olimpiáról ezüsttel, emellett két Eb-arannyal és sajnos immár két vb-arannyal is, mert 2-1-re ő kerekedett felül. Az akció nélküli tusakodásban az döntött a javára, hogy a második menetben kétségkívül az ő akarata érvényesült, és versenyzőnket másodszor is megintették.

– Nehéz most értékelni a meccset, nagyon friss még az élmény. A második intésem gyorsan jött, a végén pedig már hiába mentem előre. Holnap jobban örülök majd az ezüstnek, és hiszem, hogy az olimpián legyőzöm Belenyukot – mondta Lőrincz Viktor, akit nagyon letört a vereség, még az eredményhirdetésnél is fancsali ábrázattal vette át az ezüstöt a díjátadótól, történetesen Kulcsár Krisztiántól, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökétől. Pedig pályafutása eddigi legjobb eredményét jegyezte.

Torba Erik (60 kg) az első mérkőzésén 9-0-s technikai tussal kikapott a címvédő orosz Jemelintől, de mivel legyőzője ezúttal is döntőbe jutott, ma a vigaszágon folytathatja, és a bronzérmet is megcélozhatja. Az első meccsét a román Ciurariu ellen 3-0-s vezetésről 6-3-ra elvesztő Lám Bálint (130 kg) számára viszont nincs vigasz.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.