A modern nyugati sportélet a XIX. század társadalmi és gazdasági folyamataival összefonódva alakult ki és egyik legfontosabb eleme a modern csapatsportágak megjelenése volt, amelyek lehetőséget biztosítottak arra, hogy egy csapat egy közösség képviseletében (nemzeti, vallási, területi hovatartozás vagy bármely egyéb identitás alapján) lépjen fel.
Ez azt eredményezte, hogy a modern európai sportélet kialakulását nem a gazdasági szempontok dominanciája határozta meg, egy egyesület működésében a profitszerzés mellett számos egyéb célkitűzés is megjelent.
Az 1970-es évektől azonban jelentős változások következtek be. Az 1945 után egyre kiterjedtebbé váló jóléti intézkedések hatására a nyugati társadalmakban a lakosság egyre magasabb jövedelmi szinten élt, aminek hatására a szórakoztatóipar különböző szegmenseire is egyre komolyabb mértékben tudott költeni, így a sportra is. Az igazán nagy változást azonban a technológiai fejlődés, majd a közvetítési jogok szabályozásának átalakítása eredményezte, ami megnyitotta a versenyt a sportesemények közvetítéséért. Az egyre jelentősebb kereslet, a közvetítés lehetőségeinek bővülése a szponzorok vonatkozásában is jelentősen emelte a sport értékét, így az 1980-as évekre a sport gazdasági fejlődése szétfeszítette a szektor korábbi kereteit.
A megváltozott körülmények pedig azt jelentették, hogy a siker hosszabb távon a sporteredmények terén is elérhetetlenné vált komoly anyagi háttér hiányában. Miután az Európai Bíróság a Bosman-ügy keretében az EU alapelveivel ellentétesnek ítélte az külföldi játékosok számának korlátozását a közösség országaiba tartozó klubcsapatoknál, a játékosáramlás előtti korlátok is megszűntek, így a klubok közötti verseny jellegének átalakulása megállíthatatlanná vált.
Liga és nemzetközi kupa
Az amerikai professzionális sportéletre, különösen a csapatsportágak fejlődésére már a XX. század elején rendkívül mély hatást gyakorolt a profitszerzés gondolata. Az amerikai profi csapatok ligákba szerveződnek, amelyek zárt rendszert alkotnak és csak megfelelő pénzügyi, társadalmi háttér esetén csatlakozhat hozzájuk egy új szereplő. Egykor több liga is versengett, az 1980-as évek végére azonban minden nagy amerikai sportág (amerikai foci, baseball, kosárlabda, jégkorong) esetén egyetlen liga maradt talpon, amelyek az adott sportág legerősebb szereplőit koncentrálták. A ligák úgy tarthatják fenn a szurkolók és a szponzorok érdeklődését – ami a profitorientált működés alapját jelenti – ha a versengés kimenetele nyílt, az események pedig minden tekintetben felveszik a versenyt a szórakoztatóipar különböző eseményeivel.
Az amerikai profitmaximalizáló szemlélet az 1990-es évek végétől egyre határozottabban jelentkezett Európában is.
Több sportágban kísérletet tettek az amerikai szervezeti keretek másolására (pl. jégkorongban több országra kiterjedő ligák létrehozása), illetve egyes elemek (pl. alapszakasz és rájátszás elválasztása) alkalmazására.
Christiano Ronaldo 2017-ben, mikor ötödjére nyerte el az Aranylabdát
Fotó: Reuters
Az európai labdarúgócsapatok egy idő után már nemcsak az amerikai klubok marketingstratégiáját próbálták alkalmazni, hanem az egyre jelentősebb anyagi erőforrásokat igénylő versenyfutás miatt az amerikai befektetőket is „beengedték”, akik viszont az európai hagyományoktól különböző szervezeti kultúrát hoztak magukkal. A két gondolkodásmód leglátványosabb ütközését az jelentette, amikor az új tulajdonosok (pl. az Arsenal esetében) kijelentették, hogy számukra a trófeák megszerzése másodlagos a pénzügyi eredmények mögött. Az európai fociban azonban nemcsak amerikai befektetők jelentek meg a 2000-es években, hanem más, olyan Európán kívüli szereplők is (elsősorban az arab világból és a Távol-Keletről), akik az európai csapatokon keresztül (pl. PSG) kapcsolati tőkét kívántak építeni. Ez a folyamat azonban odavezetett, hogy a labdarúgás „európai elitklubja” bezárult és tagjai közé már csak gigantikus tőkeinjekciók révén lehetett bekerülni.
Globalizáció és gazdasági verseny
Dóczi Tamás szerint a sport természetéből adódóan nemzetközi kulturális jelenség, hozzájárul a világot átfogó kapcsolatok intenzitásának erősödéséhez. A sport természetéhez ráadásul hozzátartozik a határok keresése és feszegetése, hiszen mindig lehet olyan új kihívást, olyan új ellenfelet találni, amely még komolyabb teljesítmény elérésére ösztönöz. Ez a jellegzetesség a fentebb bemutatott folyamatok keretében vezetett ahhoz a kérdéshez, hogy miként lehetne az európai labdarúgásból még több profitot teremteni? A választ sokak szerint egy olyan, amerikai minta alapján szerveződő liga jelentené, ahol csak a legerősebbek és legjobbak szerepelnek, nem csupán néhány mérkőzés keretében a szezon végén, hanem az idény teljes időtartamát lefedve. Ez lenne az Európai Labdarúgó-szuperliga.
Az elit ennek révén még határozottabban koncentrálná a játékosokat, illetve a szurkolókat, szponzorokat, így a profitot is.
A szervezők szerint csak a közvetítési jogok terén négymilliárd euró bevételre számíthatnának az új liga keretében, miközben az európai szövetség által, klubok számára szervezett jelenlegi sorozatok (Bajnokok Ligája, Európa-liga, UEFA-szuperkupa) közvetítéséből származó bevételek együtt 3,25 milliárd eurót jelentenek.
A gazdasági érvek tükrében racionális döntés lenne az Európai Labdarúgó-szuperliga elindítása (aminek gondolata már az 1990-es évek végén megfogalmazódott), azonban szemben állna a modern európai sportélet hagyományaival. Bár a globalizáció következtében a nemzeti szint ereje gyengült a sport területén (pl. a nagy sportszergyártókkal, sportmédiával szemben), azonban jelentősége nem tűnt el. Az európai klubok például a koronavírus hatásainak ellensúlyozására is az államtól vártak segítséget, még az Egyesült Királyságban is, ahol a piaci szempontok a sport területén is erősebben jelentkeznek, mint a kontinentális Európában. A labdarúgó-szuperliga nem csupán tagadná az európai sportélet hagyományait, hanem a fennálló, nemzeti keretekre épülő rendszer számára is új kihívást jelentene.
Így nem meglepő, hogy szinte minden politikai oldalról elutasítják létrehozását.
Az Egyesült Királyságban például egyaránt elutasította az új ligát és bírálta a csatlakozó angol klubokat Boris Johnson konzervatív miniszterelnök és Keir Starmer, az ellenzéki Munkáspárt vezetője. A baloldal az egyenlőtlenség fokozódását, egy új érinthetetlen elit megszilárdulását látja benne, a jobboldal pedig a nemzeti identitás tagadását. Még Ed Davey, a brit Liberális Demokraták vezetője is úgy nyilatkozott, hogy a szuperligához csatlakozó angol klubok hátat fordítottak az országnak egy rendkívül nehéz év után.
A sportág szülőhazájában megfogalmazott reakciók jól illusztrálják, hogy a szuperliga nemcsak gazdasági, hanem kulturális értelemben is robbanásközeli állapotot jelentene az európai labdarúgásban.
Az új liga sikere ugyanis a nemzeti szövetségek befolyását, sőt egy idő után létjogosultságát kérdőjelezné meg a jelenleg népszerű nemzetközi klub- és válogatott tornákkal együtt, ami a gazdasági következményeknél is mélyebb átalakulást eredményezne az európai sportéletben.
Az eredeti cikk ITT érhető el.
