Valter Attila összetettben az élre állt a Giro d’Italián! + videók

Történelmi magyar sikert hozott az olasz kerékpáros körverseny, a Giro d’Italia hatodik szakasza. Valter Attila, az FDJ csapat kerekese bírta a tempót célba vezető hegymeneten a legnagyobb sztárokkal, s noha kevéssel lemaradt a befutónál, a 12. helyen ért célba, az összetettben átvette a vezetést, tehát a pénteki hetedik etapon ő viselheti a rózsaszín trikót.

Magyar Nemzet
2021. 05. 13. 17:21
104th Giro d'Italia 2021 - Stage 6
Valter Attila az összetettben élen állónak járó trikóban locsolja a pezsgőt Fotó: Tim de Waele/Getty Images
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Újabb esős napon három, de igazából két hegyet kellett megmászniuk a Giro d’Italia résztvevőinek. Azért kettőt, mert az első két hegy között elhanyagolható volt a lejtmenet, s izgalmassá tette az etapot, hogy hegyi befutó volt a végén.

Szokás szerint volt egy szökevénycsoport, amely meglépett. Az első említésre méltó eseményt bő hatvan kilométerrel a cél előtt jegyezhettük föl, amikor az összetettben élen álló, rózsaszín trikós Alessandro De Marchi leszakadt. Ez azt is jelentette, hogy a szakaszt döbbenetes módon az összetett negyedik helyezettjeként megkezdett előtt felcsillant a remény, hogy akár összetettben feljöhet a dobogóra!

Igen, ám sokáig nem volt hír, az Eurosport közvetítésében sem lehetett látni, hogy hol tart a tavalyi Girót újoncként a 29. helyen zárt magyar bringás, de amikor az utolsó emelkedőnek nekivágott a népes üldözőcsoport, akkor őt is láthattuk.

A hegy lábánál döbbenetes jelenetet láthattunk az élő közvetítésben, az egyik versenyzőt, a belga Pieter Serryt elütötte az egyik kísérőkocsi…

Az élen álló négyes csoport előnye három kilométerrel a cél előtt már egy perc alá olvadt, aztán Gino Mäder egyedül maradt, s elsőként ért célba.

Mögötte Egan Bernal jött másik három emberrel hatalmas iramra kapcsolva, aztán Valter Attiláék csoportja következett. A fejszámolás is azt ígérte, hogy ha csak néhány másodperces előnnyel, de Valter Attila az élre áll, aztán ezt a hivatalos eredmény is megerősítette, a magyar bringás 11 másodperccel előzi meg a második Remco Evenepoelt és a 16-tal a harmadik Egan Bernalt, aki 2019-ben megnyerte a Tour de France-t.

A pénteki hetedik szakaszon Valter Attila viselheti a rózsaszín trikót!

Nem túlzunk, ha kijelentjük: a magyar kerékpársport történetének ez az eddigi legnagyobb sikere.

Valter Attila az összetettben élen állónak járó trikóban locsolja a pezsgőt
Fotó: Tim de Waele/Getty Images

– Jó volt reggel azzal viccelődni, hogy az élre állhatok, de mást ezt megélni. Nagyon meg vagyok lepve és boldog vagyok. Erősek a lábaim, bírtam, s ott tudtam maradni a legjobbakkal. Nem volt könnyű, de kibírtam, Sírni tudnék, olyan boldog vagyok. A végén nem tudtam pontosan, hogy mi a helyzet, de reménykedtem, tudtam, hogy Bernalék nincsenek sokkal előttem – nyilatkozta Valter Attila az Eurosportnak előbb angolul, majd a riporter kérésére, magyarul, a magyar nézőknek, szurkolóknak üzenve hozzátette:

– Köszönöm, hogy felhúzhattam ezt a trikót, köszönöm a biztatást, szurkolok a Tour de Hongrie résztvevőinek, hajrá, magyarok!

A közösségi oldalán egy napja ezt írta: – Óriási megtiszteltetés számomra megkülönböztetett mezt hordani egy ekkora versenyen, mint a Giro d'Italia. Ma már hegyesebb szakasz vár ránk, ez sem lesz egyszerű nap. Akár sikerül megőriznem az összetettbeli helyem, akár nem, már most boldog lehetek az idei versenyemmel, de úgy érzem, tartogat még meglepetéseket a három hét.

Akkor talán még nem is gondolta, hogy egy nap múlva nem a fehér, hanem a rószaszín trikót kell megőriznie.

Giro d’Italia, 6. szakasz:

1. Gino Mäder (svájci, Bahrain–Victorious) 4:17:52 óra

2. Egan Bernal (kolumbiai, INEOS Grenadiers) 12 másodperc hátrány

3. Dan Martin (ír, Israel Start–Up Nation) azonos idővel

12. Valter Attila (Groupama–FDJ) 29 mp h.

Az összetett élcsoportja:

1. Valter 22:17:06 óra

2. Remco Evenepoel (belga, Deceuninck – Quick Step) 11 mp h.

3. Bernal 16 mp h.

4. Alekszandr Vlaszov (orosz, Asztana) 24 mp h.

5. Louis Vervaeke (belga, Alpecin-Fenix) 25 mp h.

A befutó:

Az Eurosport interjúja Valter Attilával:

A 6. szakasz összefoglalója:

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.