Keresés
Magyar Nemzet
2021. január 21., csütörtök, Ágnes napja
HÍR TV – CSÖRTEKarácsonynak gőze sincs, mit kell csinálnia.
Sport
A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: https://magyarnemzet.hu/sport/zalaegerszeg-9059714-9059714/

A Zalaegerszeg rossz sorozata a Mezőkövesd ellen szakadt meg

Három elveszített bajnoki után nyert meccset a Zalaegerszeg, az NB I 13. fordulójában 3-0-ra győzte le az első félidőben roppant vérszegényen futballozó Mezőkövesdet.

A Zalaegerszeg és a Mezőkövesd eddig egyaránt 11 pontot gyűjtött, a különbség csak annyi, hogy a ZTE ezt eggyel kevesebb mérkőzésből érte el, illetve kettővel jobb a gólkülönbsége. A zalaiak az előző három hazai bajnokijukat kivétel nélkül elveszítették, így érthető, hogy Boér Gábor vezetőedző szerint csapata győzelmi kényszerben várta a hétvégi találkozót.

– Magunkat hoztuk nehéz helyzetbe azzal, hogy Fehérváron ismét elkerülhető gólokat kaptunk, és az eltervezettekből nagyon kevés dolgot tudtunk megvalósítani. A Mezőkövesd ellen egy igazi ki-ki mérkőzés vár ránk, a szezon eddigi legfontosabb meccse. Biztos vagyok benne, hogy a játékosok is átérzik a felelősséget, és maximális lesz a koncentráció. Ki kell küszöbölnünk az egyéni hibákat, és ki fogunk lábalni a hullámvölgyből. Pozitívak vagyunk, és a csapatunk is egységes. A hétvégén mindenáron nyerni fogunk! – ígérte a szurkolóknak Boér Gábor a Ztefc.hu honlapon.

 

Zimonyi (középen) szerzett vezetést a Zalaegerszegnek
Fotó: Nemzeti Sport/Szabó Miklós

 

Nem hiába beszélt: a Zalaegerszeg lényegében gond nélkül megnyerte az alacsony színvonalú, gyenge iramú mérkőzést. Már az első félidőben is a hazai együttes akarata érvényesült, és a 19. percben vezetést is szerzett: Zimonyi Szánthó Regőtől kapta vissza a labdát a 16-oson belül, úgy nézett ki, hogy elveszíti a labdát, amely Pillárról visszapattant elé, majd Szeles mellett estében, hat méterről, jobbal a jobb alsó sarokba helyezett – 1-0.

 

A Mezőkövesd erőtlenül futballozott, sokáig a Zalaegerszeg fölénye sem mutatkozott meg a helyzetekben. A 44. percben viszont nagyon is megmutatkozott: Tajti ívelt jobbról előre egy szabadrúgást, az ötös túlsó oldalánál Lesjak középre fejelte a labdát, Szépe pedig középen, négy méterre a kaputól mellel levette, majd ballal a jobb felső sarokba bombázott – 2-0.

A második félidőben jelentősen megváltozott a mérkőzés képe: a Mezőkövesd kezdeményezett többet, a Zalaegerszeg pedig szervezetten védekezett. A vendégek olykor szemre is tetszetősen futballoztak, ám sok veszélyt nem jelentettek a hazai kapura. Úgy tűnt, kicsi az esély arra, hogy az eredmény változzon, mégis megtörtént, de nem úgy, ahogyan a szépítésért küzdő kövesdiek elképzelték. A 80. percben egy egerszegi kontra futott végig a pályán, Koszta okosan adott középre jobbról, és az egyedül érkező Szánthó 12 méterről a jobb alsó sarokba helyezett – 3-0.

A hátralévő időben mindkét csapat előtt nyílt gólszerzési lehetőség, a Zalaegerszeg győzelme azonban már nem forgott veszélyben.

 

NB I, 13. forduló

Péntek

Budafok–Újpest 1-1 (0-0), Promontor utca, jv.: Káprály. Gólszerző: Kovács D. (11-esből 55.), illetve Csongvai (59.)

Szombat

Zalaegerszeg–Mezőkövesd 3-0 (2-0), Zalaegerszeg, jv.: Bogár. Gólszerző: Zimonyi (19.), Szépe (44.), Szánthó (80.)

Diósgyőr–Ferencváros, 17.00 (M4 Sport+)

Puskás Akadémia–Kisvárda 19.30 (M4 Sport+)

Vasárnap

Bp. Honvéd–MTK, 15.15 (M4 Sport)

Paks–Mol Fehérvár, 17.30 (M4 Sport+)

 

 

Csak egy kattintásra van attól, hogy ne maradjon le a Magyar Nemzet mérvadó híreiről!

IDE kattintva feliratkozhat hírlevelünkre, mi pedig napi két e-mailben elküldjük Önnek legfontosabb cikkeinket. (Ez a szolgáltatás ingyenes!)

Lánchíd felújítás

Rekordelőleg a Lánchídra
Több különös körülmény mutatja: Karácsonyéknak fontos volt, hogy az A-Híd Zrt. nyerje meg a Lánchíd felújításának a tenderét.

Koronavírus

Nemzetközi össztűz alatt az uniós vakcinabeszerzés
Lassú, bürokratikus, határozatlan – záporoznak a tagállami bírálatok az Európai Bizottságra.

Kiemelt

A szektor visszajelzései alapozták meg a divatügynökség 2020-as projektjeit
A pandémia jelentette kihívásokra reagálva 15 milliárd forint keretösszegű pályázati forrás nyílt a vállalkozások számára.

Poszt-trauma

Politikai gulyás helyett koherens vízió!
Zseniális Karácsony Gergely-interjú a szlovák ballib sajtóban.

Poszt-trauma

Gyurcsány kiterítette a kártyáit
Ez várható tőle, a többi porhintés.

Poszt-trauma

Gyurcsányék vakargathatják a fejüket
Rendesen fel lett adva a lecke.

Poszt-trauma

Velkovics Vilmos bűnei
Több van a rovásán, mint hinnénk.

Aktuális

Orbán Viktor a visegrádi országokkal egyeztetett az EU-csúcs előtt
A virtuális, csütörtök esti csúcsértekezlet témája az Európai Unió vakcinabeszerzése.

Fricz Tamás blogja

Varga Judit megint fején találta a szöget
„Mindnyájan kikapcsolhatóvá válunk” – írta Facebook-oldalán az igazságügyi miniszter.
Vissza az oldal tetejére
Tisztelt olvasóink!
A Magyar Nemzet teljes archívumának feltöltése folyamatban van. Hamarosan az összes korábbi cikk elérhető lesz, addig szíves türelmüket kérjük.
a Magyar Nemzet szerkesztősége

A weboldalon sütiket használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsuk. Részletes leírás …

Ne maradjon le, legyen mindig naprakész, iratkozzon fel a Magyar Nemzet hírlevelére!