A ZTE eddig minden fordulóban pályára lépett, és öt pontot gyűjtött, amivel hatodik helyen állt a forduló előtt. A Diósgyőr csak háromszor játszott, mert a Ferencváros elleni találkozóját elhalasztották, négy pontot szerzett és a nyolcadik helyen érkezett Zalaegerszegre. A DVTK egyébként azt a három mérkőzést a saját stadionjában játszhatta – éppen a Fradi ellen lett volna vendég –, ezért most futballozhatott ebben az idényben először idegenben.

Bombaüzletet csinált a Fradi Saldanhával, a szerbek csak pislognak, a La Liga meg várhat rá + videó
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.