Gyémántberakású nemzeti kincs került elő

A kutatócsoport nemcsak nemzeti kincseink titkait tárja fel, valójában társadalmi szerepvállalást is végez.

– Kutatómunkájuk során a koronázási jelvények köréből került elő olyan, amelyet rég elveszettnek hittek? Miért s miben lehetnek ezek az előkerült relikviák számunkra érdekesek és értékesek?
–  A koronázásokon használt jelvényekkel kapcsolatban egy kevéssé ismert, ám nagyon fontos információt mindenképpen szükséges rögzítenünk. Voltak olyan tárgyak, amelyeket évszázadokon át használtak a ceremóniákon, ám voltak olyanok is, amelyeket minden koronázásra újra meg újra elkészítettek. Az első csoportba a mindenki által ismert állandó koronázási jelvények, a Parlamentben őrzött Szent Korona, a jogar, az országalma és a koronázási kard, illetve a Nemzeti Múzeumban látható palást, valamint az 1849. évi elásás következtében napjainkra sajnos már elpusztult királyi kesztyűk, harisnyák és saruk tartoznak. Ez utóbbiakat azonban Decsy Sámuel 1792-ben megjelent koronakönyvének ábrázolásáról szerencsére ismerjük.

Varázslatos várkastély Burgenlandban, és több annál: Fraknó ma is az Esterházy család gazdagságát hirdeti. Két részes riportunk után két évvel újra felkerestük a kutatócsoport vezetőjét.

A kutatócsoport munkájáról és legfrissebb eredményeiről itt tájékozódhatnak.

A SZEMbeszéd korábbi posztjait itt olvashatják.

A második csoportba sorolhatjuk az alább még említendő koronázási érmek mellett a ceremóniákon használt országzászlókat, amelyek a Magyar Korona országait (Dalmácia, Horvátország, Bosznia, Szerbia stb.) szimbolizálták. Ugyanezek közé tartoznak a magyar királyi udvar-, pohárnok- és étekfogómester számára mindig újra legyártatott különleges pálcák is. E tisztségviselők ugyanis ezekkel dirigálták a koronázási ceremónia megfelelő részeit, majd lezárultát követően a korabeli szokásoknak megfelelően – miként az arisztokrata zászlóvivők az országzászlókat – azokat ők is örök emlékbe hazavihették. Míg a koronázási országzászlókból – elsősorban az Esterházyak világhírű fraknói kincstárának köszönhetően – már többet ismerünk, ez ideig magyar főméltóság pálcája még nem került elő. A Lendület kutatócsoportnak nemrég egy ilyet is sikerült felfedeznie.

Nevezetesen azt a gyémántokkal díszített udvarmesteri pálcát, amellyel 1792. június 6-án, a Budán tartott első uralkodókoronázáson, I. Ferenc király szertartásán vezényelte a ceremóniát Pálffy Károly Jeromos magyar királyi udvarmester. Tetején ugyanaz a szent koronás magyar államcímer látható, mint ma minden magyar állampolgár személyi igazolványán. Ez jól jelzi a magyar államiság régi és évszázadokon át tartósan továbbélő hagyományait. A bécsi aukción felbukkant műkincset jelentős állami támogatás segítségével nagy örömünkre sikerült megszerezni, így napjainkban már a Magyar Nemzeti Múzeum őrzi. Túlzás nélkül tarthatjuk olyan különleges nemzeti kincsnek, amelynek képe egyszer talán a történelemtankönyvekbe is bekerülhet.

– Egy újabb, eddig ismeretlen ügyet sikerült felgöngyölíteniük. Hogy gondolja, a modern magyar társadalom fel tudja egyáltalán fogni, hogy mit jelentett a kortársaknak a magyar királykoronázás? A kutatócsoport hogyan tud a hagyomány mondanivalójának minél szélesebb körben való terjedéséhez hozzájárulni?
– Az uralkodókoronázások a magyar történelem legfontosabb reprezentációs eseményei és ünnepségei voltak, amelyek sokrétűen tanúskodnak a történeti magyar állam politikai jelentőségéről, régi hagyományairól és szuverenitásáról egyaránt. Hasonlóan a mai nemzeti ünnepeken tartott ceremóniákhoz, miként ezt az elmúlt napokban augusztus 20-i állami ünnepünk kapcsán is tapasztalhattuk. Mivel a koronázások minél alaposabb feltárása a magyar tudományosság régi nagy adóssága, ezt szeretnénk tisztességgel pótolni.

A tudományos kutatómunkának azonban csak akkor van igazi értelme, ha az eredmények eljutnak a nagyközönséghez. Eddigi tapasztalataink szerint a magyar embereket kiemelten érdekli mind a koronázások, mind a Szent Korona története. Ezért támogatjuk a magyar koronázóvárosok rendszeres találkozóit, igyekszünk kutatási eredményeinket népszerűsítő publikációkban és kiállítások formájában is közzétenni. Erre majd az utolsó királykoronázás (1916) centenáriuma, 2016 kínál páratlan lehetőséget: ekkor a Nemzeti Múzeumban tervezünk nagyszabású kiállítást. Végül talán eldicsekedhetek vele: a Fraknón filmen is megörökített legkorábbi magyar koronázási országzászló felvételét javasoltuk a magyar történelmi zászlók közé, hogy így is minél többen megismerhessék e nemzeti értékünket. Hiszen legkorábbi fennmaradt szent koronás magyar zászlónkról van szó! Őszintén remélem, hogy a parlamenti képviselők támogatni fogják e kezdeményezésünket.

– Ilyen társadalmi szerepvállalásként fogható fel az első, Pozsonyban rendezett kiállításuk is. Így az egykori magyar főváros a kutatócsoport számára már nemcsak a koronázások miatt fontos. Pontosan miért is?
– Az elmúlt fél évtizedben gyönyörűen felújított pozsonyi várban július 10-én olyan különleges kiállításunk nyílt, amelyre nagyon büszke vagyok. Kutatócsoportom két kiváló munkatársa, Soltész Ferenc Gábor és Tóth Csaba numizmatikusok kétesztendőnyi munkájának eredményeként ugyanis az 1563 és 1830 között Pozsonyban tartott magyar király- és királyné-koronázásokra kibocsátott koronázási érmeket és zsetonokat mutatjuk be itt. Mégpedig féltucat magyarországi és szlovákiai gyűjtemény anyagából a Szlovák Nemzeti Múzeum Történeti Múzeuma és a Magyar Nemzeti Múzeum közös rendezésében, azaz a szlovák kollégákkal szoros együttműködésben.

Ezt a nemzetközi vállalkozást a szlovák–magyar tudományos és múzeumi kapcsolatokban talán túlzás nélkül tarthatjuk egyfajta áttörésnek, hiszen a pozsonyi várban magyar szakemberek tudományos kutatómunkájaként most először nyílhatott kiállítás! Ennek feliratai ráadásul szlovák és angol mellett magyarul is tájékoztatják a látogatókat, miként a teljesen kétnyelvű gyönyörű katalógus is, amely a Szent Korona Kutatócsoport első önálló köteteként látott napvilágot. Így a kiállítás talán még a Magyarország-imázs erősítése és a közép-európai országok tudományos kapcsolatainak elmélyítése szempontjából is jelentőséggel bír. A két szomszédos ország tudományos – s talán hozzátehetem: politikai – kapcsolataiban véleményem szerint csakis ez ilyen együttműködések nyithatnak új korszakot.

– Ezúton is gratulálok a sikerükhöz! Valahogy nekem az jut eszembe a kutatócsoport neve hallatán, hogy végre működik egy olyan magyar szakemberekből álló csoport, amely nemzetünk egyik legfontosabb ereklyéje kapcsán olyan kincstárak kapuját is kinyitja, ahova eddig nem lépett be magyar. De ami a fontosabb, olyan szinten járul hozzá a történettudomány eredményeihez, amelyek évtizedekre előre meghatározhatják akár a Szent Korona és a kapcsolódó témák kutatását, s nem csak az eszmetörténetre gondolok. Hogy látja mindezt a csoport vezetője? A „kincsek tárháza”, amelyről még Fraknó várában beszélt, sokévnyi munkát adhat önöknek.
– Ezt teljesen így érzem magam is. Miközben a nagyközönség számára oly fontos kincsek felfedezése hatalmas örömet jelentenek nekünk is, az újonnan feltárt források mindig újabb és újabb tudományos kutatásokat inspirálnak és új ötleteket adnak a továbblépésre. Sőt, akár másokat is hasonlóan meghatározó kutatások folytatására ösztönözhetnek. Hogy befejezésül csak egyetlen konkrét példát említsek: a korona és a koronázások kutatásának köszönhetően tisztáztuk nemrég a kétkamarás magyar országgyűlés 16–17. századi pontos helyszíneit Pozsonyban és Sopronban. Ha nem lenne a Lendület kutatócsoport, ma ezt sem tudnánk. Pedig aligha kérdéses: ez nem csupán a magyar köztörténetnek, hanem az általános műveltségnek is része kellene, hogy legyen. Hamarosan ezen új eredményeink egy nagyszabású magyar parlamentarizmus-kötetben látnak napvilágot.