Baják László kiemelte, a szerbek gyűlölték Ferenc Ferdinándot, és az Osztrák-Magyar Monarchiát. A bosnyákok ellenben örültek a birodalom jelenlétének, részben azért, mert a Monarchia Szerbiával ellentétben sokkal jobban tolerálta a vallásukat. A szerbek ekkoriban döntötték el, hogy lerombolják a Török Birodalomtól visszaszerzett területeken álló mecseteket. A monarchia a vallási tolerancián túl nagy infrastrukturális fejlesztésekbe is kezdett, utakat, hidakat épített a tartományban. Mint a történész mondja, 1914-ben ez a politikai megosztottság határozta meg Bosznia helyzetét. A birtokon belül lévő monarchiának nem volt érdeke semmiféle fegyveres konfliktus. Ugyanakkor viszont Ferenc Ferdinánd válaszlépése sem nélkülözte a provokatív vonásokat. A tudomány jelenlegi állása szerint nem véletlen, hogy június 28-ára időzítették a szerbeket figyelmeztető hadgyakorlatot.
– Maga az osztrák-magyar hadvezetés, a tartomány katonai parancsnoka, Oskar Potiorek tábornok és Ferenc Ferdinánd sem volt ártatlan a tragédiában. A monarchia az erődemonstrációját ugyanis pont a szerbek gyásznapjára, a középkori Szerbia bukásának, az 1389-ben a törökök ellen elveszített rigómezei csatának az évfordulójára időzítette. Ezen kívül is számtalan körülmény szerencsétlen egybeesése hozta, hogy pont ekkor robbant a „puskaporos hordó”, bár nem biztos, hogy máskor elkerülhető lett volna – véli Baják.
